Hazánkban, mivel a lakosság főként devizában adósodik el, általában az árfolyamkockázat kezelésének lényegességét hangsúlyozzák a hitelszakértők. Azonban, ahogy azt a brit és az amerikai hitelfelvevők példáján is láthatjuk, nem ez az egyetlen lényeges rizikó.
A tengerentúli lakáshitelesek ma már a saját bőrükön is érzik a kamatkockázat jelentette veszélyt, és a hitelkamatok negatív irányba való elmozdulása folytán rájuk nehezedő terheket. Pontosan a hitelkamatok növekedése vezetett oda, hogy jelenleg az Egyesült Államokban több száz ezer lakáshitel esetében folyik végrehajtási eljárás, és az árverések száma napról napra óriásléptekkel növekszik.
A leggyakrabban azokon a területeken kerül végül kalapács alá a fedezetként felajánlott ingatlan, ahol az elmúlt időszakban a legnagyobb árnövekedést produkálta a lakóingatlanok piaca. A csillagokat súroló árak kifizetéséhez ugyanis minimális önrészt megkívánó és egyre kockázatosabb konstrukciókat kellett igénybe vennie a vevőknek.
Előtérbe kerültek az Alt-A piacon, a normál lakáshitelek esetében jellemzőnél jóval magasabb kamatok mellett kapható hitelek. A jövedelemigazolás nélkül, és kevéssé ellenőrzött értékbecslések ellenében folyósított hiteleknél azonban a becsültnél sokkal nagyobb kockázatot vállalt fel a bank.
A gyertya mindkét végéről sebesen égett, egyrészt mivel az ingatlanpiaci visszaesés legérzékenyebben a legnagyobb drágulást mutató lakásokat és családi házakat érintette, a hitelek mögött álló fedezet elértéktelenedett. Másrészt az alapkamat emelkedésének következtében nőttek a hitelkamatok, a törlesztőrészletekben bekövetkezett változást azonban már sok esetben már nem tudta elviselni az egyébként is túlfeszített családi költségvetés, így egyre gyakoribbá vált a nemfizetés.
Az árverések számának növekedése főként a nyugati partot és Kaliforniát érinti, a negatív árverési lista első 10 helyezettjéből négy Közép-Kaliforniában található. A legtöbb ingatlan a kaliforniai Stocktonban kerül kalapács alá, ahol minden 28 lakásból egy érintett, szinte minden utcára jut egy ház.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fenti táblázatban foglaltuk össze a 10 legtöbb árverésre kerülő ingatlannal rendelkező településre vonatkozó adatokat. Jól látszik, hogy több nagyváros, köztük az autógyártás fellegvárának tartott Detroit, és a kaszinóiról híres Las Vegas is "előkelő" helyen szerepel a negatív ranglistán.








