A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) szerint a bérlakásépítés jelentheti a kitörési pontot a visszaeső építőipar számára - olvasható a Világgazdaságban.
Az egyesület egy ausztriai modellt honosítana meg, s már el is készítettek egy tervezetet, melynek tényleges kidolgozásához az érintett minisztériumok szakembereiből álló munkabizottságot szeretnének összeállítani. Amennyiben a társaság koncepciója megvalósul, egy 65 négyzetméteres bérlakásban élő családnak havi 32 ezer forintot kellene fizetnie lakbér gyanánt.

A munkabizottság szerepe az volna, hogy egyrészt megvizsgálja, van-e létjogosultsága az osztrák modell bevezetésének, ha igen, milyen feltételekkel valósulhatna meg. Emellett felmérné a társadalmi igényeket, költségvetési kalkulációkat végezne. Azt is vizsgálnák, hogy megvalósulhatna-e az új építésű bérlakások bérleti díjának a munkáltató által adott béren kívüli juttatás között jelentkező támogatása.








