Bár a fővárosba jutás nem igazán könnyű a Budakalász-Tahitótfalu vonalon, a települések ennek ellenére egyre kedveltebbek a vásárlók körében. Az árak a Budapesthez közelebb eső településeken lassan a fővárosi árak szintjére emelkedhetnek, annak ellenére, hogy sokan csak az érdeklődésig jutnak, mivel a magas vételi összeg a vevők jelentős hányadára riasztólag hat. Az eladók pedig tisztában vannak a települések adottságaival, értve ez alatt nem csak az agglomerációs szerepet, hanem a környezetet is, s ezen felbátorodva nem hajlandóak lejjebb menni az árakkal. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a vételi árak magasba törésének következtében a vastagabb pénztálcával rendelkező réteg telepedhet le a térségben - írja az ingatlan.net.
Budakalász némiképp speciális helyzetben lévőnek mondhatja magát, hiszen szinte összeépült Budapesttel, mely jelentősen megkönnyíti a településről a munkába történő eljutást. A leginkább az olcsóbb telkeket és házakat keresnék az emberek, amire azonban nincsen sok esélyük, mivel az ingatlanok árai egyre inkább közelednek a budapestiekhez. Nem is csoda, hiszen a város oly annyira összeépült Budapesttel, hogy közlekedési szempontból a lehetőségek között nincs érdemleges különbség.
A múlt heti rendkívüli havazás miatt hároméves mélypontra esett a hazai napelemes áramtermelés, ami érezhető áremelkedést okozott a villamosenergia-piacon.
A vállalat közölte azt is, hogy decemberben az enyhébb időjárás miatt a lakossági gázfogyasztás 8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.
A települési adók a községeket, városokat, kerületeket érintő különleges esetekben, egyedileg kivetett adókat jelentik. A legtöbb lakost viszont az idegenforgalmi adó változása érintheti.
Rendkívüli hideg jön, aki segítségre szorulót lát, hívja a 112-es segélyhívót! - írta az operatív törzs az MTI-hez csütörtökön megküldött közleményében.