Minden eddiginél többen nyújtottak be pályázatot a megújult panel- és kéményfelújítási programra - derül ki a Napi Gazdaságból.
Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkárának elmondása szerint a szeptember 30-ai határidő lejártáig mintegy 2000 lakóközösség nyújtott be támogatási igényt energiatakarékos beruházás támogatására, illetve kéményfelújításra. Ez nagyjából 100 ezer lakást, illetve negyedmillió lakost jelent.
A pályázók nagy része, mintegy 93 ezer lakás a panelprogramra jelentkezett, azonban a biztonságosabbá tehető 7000 kéményt sem szabad elhanyagolni. A felújítási kedv a feltételek módosításának, a támogatás 500 ezer forintra emelésének és a kötelező önkormányzati támogatási rész eltörlésének köszönhető.
Az érdeklődés mellett az átlagos támogatási igény is emelkedett, az eddigi 200 ezer forintról 310 ezer forintra.








