13 °C Budapest

Meghúzták a vészféket az életjáradékcégek: a Hild kivárásra int!

Pénzcentrum
2008. december 2. 09:00

A pénzpiaci válság miatt óvatosság, kivárás, illetve a feltételek szigorítása jellemzi az életjáradékos cégek, így a Hild Örökjáradék, az OTP és az FHB Életjáradék - írja a Népszabadság.

Hazánkban három cég kínál örökjáradékot időseknek, ingatlanjaikért cserébe, a mostani bizonytalan piaci helyzet azonban óvatosságra inti őket is, holott korábban 40-50 százalékos egyösszegű kifizetéssel próbáltak egymásra licitálni a versenyben. A Hild például egy hónapja nem kötött új szerződést, hiszen senki nem tudja megjósolni, hogy hogyan alakulnak a jövőben az ingatlanárak.

Az OTP Életjáradék Zrt. vezetője, Hild Imre szerint nagy kérdés az is, hogy mit lépnek az ingatlanalapok, amelyekből óriási pénzeket vontak ki az elmúlt egy hónapban. Beláthatatlan következményekkel járna ugyanis, ha portfolióik felszámolása mellett döntenének, hiszen ez jelentősen lenyomhatná az árakat.

Az OTP ugyan nem állt le a szerződéskötéssel, azonban a feltételeken szigorított, így 70 évre emelte az alsó korhatárt, és 20 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanra nem köt szerződést. Ennek eltörlését 2-3 hónapig nem tervezik.

Az FHB Életjáradék Zrt. ugyan nem szigorított, és nem is függesztette fel szerződéskötési tevékenységét, azonban nagyobb hangsúlyt kap a bírálatban az egyedi mérlegelés.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A cégek átlagosan 13 éves szerződési időtartammal számolnak, vagyis eddig fizetnek életjáradékot az ügyfeleknek, amitől persze igen nagy eltérés is elképzelhető, néhány hónaptól akár több évtizedig is. A három cég eddig összesen hatezer ügyféllel szerződött, ennek felét a Hild tudhatja magáénak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?