Vasárnap reggel jelentette be a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Mint arról korábban beszámoltunk, Igor Panarin orosz akadémikus - korábbi KGB-elemző - szerint 2010 nyarán a Szovjetunióhoz hasonlóan az USA is darabokra hullik, sőt az egyes területek más országok befolyása alá kerülnek. A professzor egy tegnap tartott konferencián újra megszólalt.

Igor Panarin
"Aki azt hiszi, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ vezető hatalma, azt rövidesen hatalmas meglepetés fogja érni.
Véleményem szerint jelenleg több mint 50 % annak a valószínűsége, hogy jövő júliusban az USA megszűnik létezni." - mondta az apokaliptikus elképzeléseiről elhíresült Panarin.
A professzor a gazdasági, a politikai és a szociális összeomlásra utaló figyelmeztető jeleket egyszerre fedezte fel a Szovjetunió volt hidegháborús riválisán. Úgy véli, hogy a kegyelemdöfést a folyó pénzügyi év borzalmas eredményei adhatják meg. A professzor szerint Obama elnökre eddig nem látott feladatok hárulnak, mivel neki kell majd átsegíteni az országot az új rendszerbe.
Az USA államadóssága 11 év alatt a hétszeresére duzzadt, míg Gorbacsov idején ez a szorzó csak ötszörös volt a Szovjetunióban. Az országban egyre jobban terjed az egyszülős családmodell, a fiatalok körében a bűnözés és az erőszak az úr, a börtönök megteltek, az korábbi értékrend teljesen összeomlott.

Több orosz külpolitikai szakértő elhatárolódott Panarin elméletétől, volt, aki úgy kommentálta az előrejelzést, hogy inkább hasonlít egy hatalmas képzelőerővel megáldott lélek szárnyaló gondolataira, mint egy komoly szakértő megalapozott véleményére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A térkép magyarázatát itt találja:
A volt KGB-s szerint 2010-ben széthullik az USA! Nézze meg az új térképet! (1. rész)
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








