-9 °C Budapest

Indulhatnak a kényszerértékesítések a lakáspiacon

2011. augusztus 3. 14:02

Folyamatosan dönti az újabb és újabb csúcsokat a svájci frank árfolyama. A mai nap folyamán rövid időre a rekordnak számító, 253 forintos szintre is beköszönt az alpesi deviza. Hogy miként hatna a devizahitelesekre, illetve a hazai ingatlanpiacra amennyiben a frank árfolyama tovább kúszna felfelé, arról Déry Attilát, az Otthon Centrum vezető elemzőjét kérdeztük.

A frank árfolyamnak közvetett hatása lehet az ingatlanpiaci tendenciákra, de a sorozatos csúcsdöntések a piaci hangulatot idegessé tehetik és a háztartások várakozásaira is negatív hatással lehet - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Déry Attila.

Véleménye szerint a svájci frank erősödése sokak számára egyre vonzóbbá teheti az árfolyamgát igénybevételét. Elképzelhető hogy egyre többen fognak úgy dönteni, hogy kérik a törlesztőrészletük rögzítését, 180 forintos árfolyam mellett.

Az árfolyamgáttal korábban elhangzott kritikák természetesen továbbra is érvényben vannak, de a magas frank árfolyam nagy lélektani nyomást is helyez az adósokra, akik így hajlamosak lehetnek rövidtávú érdekeiket figyelembe venni. Ennek közvetlen hatása ugyanakkor rövid távon nem lesz az ingatlanpiacon - mondta Déry Attila.

Azok, akik nem akarják, vagy nem tudják az árfolyamgátat igénybe venni és a magas frank árfolyam miatt késedelembe esnek a hitelükkel szintén csak közvetetett hatást gyakorolnak a lakáspiacra - véli az elemző. A bank a késedelmes hitelek esetén ugyanis az árverési kvóta miatt csak korlátozott mennyiségben indíthat meg kényszerértékesítéseket, így az árlehajtó hatás korlátozott lesz.

Abban az esetben viszont, ha a késedelembe esett adós a bankkal közös értékesítésbe kezd, akkor megjelenhet többlet kínálat a piacon - mondta Déry, valamint hozzátette, hogy ebben az esetben mindkét fél érdeke, hogy piaci áron értékesítse az ingatlanokat, ezért ezek nem fognak jelentős nyomást helyezni az árakra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elemző szerint megszaporodhat viszont azok száma, akik ugyan tudják fizetni a magas frank árfolyam mellett a megnövekedett törlesztőrészleteket, nem esnek késedelembe, mégis saját maguk döntenek úgy, hogy inkább eladják ingatlanukat.

Mivel azonban az ő esetükben is alapvető szempont, hogy piaci áron értékesítsék az ingatlant, mivel vissza kell fizetniük a fennálló tartozásukat, ezért ebben az esetben sem jelenik meg jelentős árlehajtó hatás. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a magas frank árfolyam nagy lélektani teher az adósoknak, azonban az ingatlan eladása nem megy az egyik napról a másikra, ezért az eladás beindítását érdemes alaposan megfontolni - hívta fel a figyelmet a vezető elemző.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42