Sokan úgy vélik, az áramszámlán csak a téli hónapokban, a fűtési szezonban lehet spórolni. Pedig a meleg nyári és őszi napokon is lehet csökkenteni az enegiaköltségeket; elsősorban a háztartási klíma- és hűtőberendezések helyes használatával, a lakások megfelelő szigetelésével és a vízfelhasználási szokások újragondolásával.
Az átlagosnál melegebb hőmérséklet, kánikula hatására akár 10-20 százalékkal is növekedhet a lakossági áramfogyasztás. Míg korábban az éves terhelési csúcsidőszak rendszerint a téli időszakra esett, néhány éve ez már a nyári időszakra jellemző, elsősorban a klímaberendezések fokozott üzemeltetésének hatására.
Sokan mégis úgy vélik, az áramszámlán csak a téli hónapokban, a fűtési szezonban lehet spórolni, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy néhány egyszerű tanács megfogadásával a fogyasztás a melegebb hónapokban is jelentősen mérsékelhető, így éves szinten a villanyszámla összegéből több ezer forint is megtakarítható. A meleg nyári és őszi napokon elsősorban a háztartási klíma- és hűtőberendezések helyes használatával, a lakások megfelelő szigetelésével és a vízfelhasználási szokások újragondolásával lehet csökkenteni az energiaköltségeket.
A háztartási hűtőgépek optimális belső hőmérséklete +7°C, ha ez akár csak 2 fokkal kevesebb, az máris 15 százalékkal növeli a fogyasztásukat. A hűtők kánikulában fokozottabb igénybevételnek vannak kitéve, energiafogyasztásuk azonban csökkenthető a hátsó részükön lévő hőleadó-radiátor rendszeres tisztításával. Emellett fontos - különösen az idősebb gépeket - havonta legalább egy alkalommal leolvasztani, illetve oda kell figyelni arra is, hogy ha az ablakon beszűrődő napsugárzás a hűtőt éri, a hő hatására növekszik az energiafelhasználása. Különösen kánikulában ügyeljünk arra, hogy ne hagyjuk nyitva sokáig, illetve minél kevesebbszer nyitogassuk a hűtőgép ajtaját.
A háztartások tovább mérsékelhetik energia-felhasználásukat a vízfelhasználási szokásaik újragondolásával. Egy energiatakarékos mosógép éves becsült áramfogyasztása 204 kWh. Mivel jó időben nem koszolódnak annyira a ruhák, érdemes alacsonyabb hőfokon, előmosás nélkül, rövidebb programmal használni a készüléket, így akár harmadával is csökkenthető az energiafelhasználása.
A háztartásokban lévő elektromos árammal működő készülékek készenléti üzemmódban igen jelentős mennyiségű áramot fogyasztanak. A konnektorban felejtett telefontöltő, a töltőn hagyott laptop fogyasztása is növeli a havi számlánk összegét. Éppen ezért célszerű a töltés befejezésével áramtalanítani azokat. A nyaralások idejére pedig érdemes minden árammal működő készüléket áramtalanítani.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A melegebb napokon egyre többen klímaberendezéssel teszik elviselhetővé a hőmérsékletet. A tartós hőség hatása egy átlagos háztartás számára 1-2 ezer forint többletköltséget jelent az áramszámla végösszegében. Légkondicionáló berendezés használata, amennyiben átlagosan naponta 6-7 órán keresztül működtetjük, nagyjából 600-1000 forint többletköltséget jelent naponta egy 2 KW-s készüléket feltételezve.
A klímaberendezések működtetési ideje a nyári időszakban átlagosan 3-4 hétig tart. Ha azonban a közvetlen napsugárzás melegítő hatását mérsékeljük az ablakon lévő reluxák vagy redőnyök leengedésével, sötétítő használatával, akkor kisebb energiafelhasználással is elérhetjük az optimális hőmérsékletet. Sokan éjszakára is bekapcsolva hagyják a klímát, ilyenkor célszerű időzített kikapcsolásra állítani a készüléket.







