-7 °C Budapest

Újabb fordulat jöhet hajléktalanügyben

2011. december 6. 08:32

Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere és egyben a Fidesz hajléktalanügyi referense tavasszal tervezi az Országgyűlés elé terjeszteni azt a javaslatot, mely az önkormányzatok felelősségévé tenné azoknak a hajléktalanoknak az ellátását, akik a területükön veszítették el lakhatásukat - írja a Népszava.

A lap úgy tudja, szerint Kocsis az ellátás feltételévé tenné, hogy valaki a hajléktalanná válás előtt az adott önkormányzat területén rendelkezzen 5 évig bejelentett lakcímme.

Szakmai szervezetek szerint ugyanakkor a hajléktalanok "röghöz kötése" több szempontból is aggályos: a szabályozás elvenné a társadalom perifériáira szorult emberektől annak lehetőségét, hogy a nagyobb munkakínálattal kecsegtető nagyvárosokba menjenek szerencsét próbálni. A másik veszély abban rejlik, hogy az önkormányzatok a bejelentett lakcím és a tartózkodási hely gyakori eltérése miatt próbálják majd áthárítani a felelősséget egymásra.

Ferencz Norbert szociális munkás szerint a helyzetet még bonyolultabbá teheti, hogy megszüntették a közterületre való lakcímbejelentés lehetőségét is, ami így számos hajléktalant kiszoríthat az ellátásra jogosultak köréből. 

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?