A kiemelkedően magas januári adásvételi tranzakciószámot követően a februári hónap is magas számot produkált, holott január végével lezárult a végtörlesztési időszak. Az aktuális 9 ezer körüli tranzakció majd másfélszer akkora, mint az egy évvel ezelőtti szám, amely 6100 alatt maradt. - áll a Duna House aktuális ingatlanpiaci Barométerében.
A lakáspiaci lendület kitartani látszik a februári kereslet alapján. A látványosan kiemelkedő januári eredményt követően a februári hónap ugyan visszaesést produkált, de messze nem a tavalyi átlagra.
Februárban a keresgélők körében kis népszerűségvesztést mutatott a budai oldal az egy hónappal ezelőtti értékekhez képest, és egyedül a XII. kerület tudott egy százalékkal erősödni. A belváros stagnált, de a külső-pesti kerületek mindegyike erősödni tudott 1-2 százalékkal.
A legnépszerűbb célkerület továbbra is a XIII., amit az érdeklődők 21 százaléka jelöl meg lehetséges lakhelyének. Szinte minden területen és típusnál csökkentek az irányáraknál és az alkunál mért árcsökkenések aránya a végtörlesztés csúcspontjának számított januárhoz képest. A február már a megszokottabb képet mutatja, bár a fővárosi házeladók továbbra is közel 20%-ot engedtek az eredeti elképzeléseikből mire az adásvétel megszületett. A budapesti panelt eladóknál az összes engedmény 8 százalék volt.
A statisztika alapján megállapítható, hogy a fővárosi befektetési kedv nem hanyatlik, sőt a közel 14 milliós átlagos vásárlási érték is az egyik legkiemelkedőbb. Budán csökkent a 20 nm alatti garzonok iránti vásárlókedv egy hónap alatt, viszont növekedett a 20-80 nm közötti sávokban. A lakások fajlagos árában így az 5 millió alattiról az 5-10 millió közöttire került át a hangsúly. Pesten a 100-200 forint/nm sáv ugrott kissé, így az itt megvett lakások fele az 5-10 millió Ft-os kategóriába esett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vidéken már jelentősebb a befektetők arányának csökkenése, hiszen a januári 31 százalékról 20 százalékra esett vissza az arányuk, bár így is a második legmarkánsabb csoport az első lakásukat vásárlók után. Az értékesítés két legfőbb oka februárra a nagyobb lakásba költözés és az örökölt ingatlan értékesítése lett. Ugyanakkor vidéken nőtt kissé a 60-80 nm-es méretkategória iránti kereslet, bár a többség (59%) ez alatt vásárolt. Fajlagos lakásárat tekintve továbbra is az 5-10 milliós kategória teszi ki a tranzakciók többségét, 58 százalékot.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







