-3 °C Budapest

Panellakókon nyerészkedtek a kivitelezők

Pénzcentrum
2012. március 30. 10:03

Felfüggesztette három, a panelprogramban részt vevő cég minősítését az ÉMI, ezek most nem végezhetnek államilag támogatott felújításokat − írja a Napi Gazdaság a nonprofit szervezet honlapján közzétett listára hivatkozva.

Alig nyitották meg az állami forrásokat, most a nem megfelelő kivitelezés is borzolhatja a panelházprogramban részt vevők idegeit. A forráshiány hónapokkal tolta ki a kivitelezést, míg a gyenge, nem szakszerű munka hosszú helyreállítást igényel. Az Építésügyi Minőség-ellenőrző (ÉMI) Nonprofit Kft. a panelprogramban részt vevő 160 cég közül háromnak függesztette fel a minősítését.

Az érintett cégek
- Ablakcentrum Kft.
- Peristil Kft.
- Premier Ablakrendszerek Kft.

Forrás: ÉMI, ÉMSZ szakkivitelezők listája, Napi Gazdaság

A napilap információi szerint az ÉMI megkezdte a felfüggesztett társaságok által végzett munkák vizsgálatát, és ennek eredménye dönti el, hogy a cégeket végleg kizárják-e a rendszerből. Az ÉMI, úgy tűnik, most rááll a minősítések felülvizsgálatára, ugyanis március 21-én még csak két cégnél volt felfüggesztés és tanúsításelutasítás, a 23-án felkerült lista egészült ki még egy felfüggesztéssel.

Az ÉMI minősítési rendszerében a cégek két területre szerezhetnek kvalifikációt, épületgépészetre vagy magasépítészetre. A minősítési rendszerben a nagyobb megbízásokat csak a legjobb minősítést megszerzők vállalhatják el, míg "B−E" osztályzatokkal rendre a kisebb munkákat, ám a panelprogram megmutatta, hogy az építőiparban "minden megoldható". Előfordult, ugyanis hogy egy-egy cég olyan munkát is elvégez, amelyre nem volt minősítése, sőt olyan nagy összegű munkát is bevállal, amelynek előfinanszírozására sem önálló fedezete, sem megfelelő banki háttere nincs.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 18. 10:29