Brüsszelben hetek óta formálódik egy kompromisszumos javaslat, amely uniós forrásokkal ösztönözné az orosz energiahordozóktól függő tagállamokat, hogy leváljanak.
A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés folyamatának továbbvitele mellett, ennek jegyében várhatóan június 1-jével hatályba lép a palackos és a tartályos PB-gáz 10 százalékos árcsökkentése - közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős kormányzati bizottság vezetője elmondta azt is: az NFM kidolgozta és hamarosan életbe lépteti a földgáz- és áramszolgáltatók piaci erőfölényének mérséklését, a lakossági fogyasztók védelmét szolgáló részletszabályokat. A rendeleti előírásoknak köszönhetően kevesebb kiadással és ügyintézéssel járnak majd az energiafelhasználáshoz kapcsolódó egyes eljárások.
Az államtitkár kiemelte: a rendelkezések rögzítik például, hogy a fogyasztásmérők éves leolvasásának sikertelensége esetén a hálózati engedélyes vagy a földgázelosztó köteles a leolvasást legfeljebb két hónapon belül ismét megkísérelni. Emellett a felhasználó a tértivevényes levélben küldött értesítésben felajánlott 5 napos időtartamon belül legalább két napon, 7 óra és 20 óra között - szabadon választhat új időpontot. Az értesítésnek tartalmaznia kell a szolgáltató elérhetőségét, amelyen a további egyeztetés is megoldható.
A márciusban elfogadott országgyűlési törvénymódosítás a fentieken túl lehetővé teszi azt is, hogy a fogyasztó a mérőórák akár negyedéves leolvasását is kérhesse, ezért díj nem szedhető - hangsúlyozta az államtitkár.
Az elszámolási viták egyértelmű rendezése érdekében az elosztónak a leszerelt mérőt vagy az arról készült fényképet, digitális fotót - az eddigi kötelezettség kiterjesztésével - az utolsó mérőállást tartalmazó első elszámoló számla fizetési határidejét követő 30-60 nap helyett akár két éven át is meg kell őriznie.
A szolgáltatásokat felhasználók tájékozódhatnak a fogyasztásukkal összefüggő várható éves költségeikről. A kereskedők és az elosztók honlapjukon e kiadások kiszámítására alkalmas táblázatot vagy kalkulátort kötelesek közzétenni.
Ezután a fogyasztóknak nem kell fizetniük majd több, idáig általában csak külön díj ellenében igénybe vehető szolgáltatásért. A felhasználó kérésére díjmentesen kell kiadni például az üzletszabályzat és egyéb dokumentumok, igazolások másolatát.
De a fogyasztó térítés nélkül betekinthet az energiafogyasztására vonatkozó, mérőberendezésben tárolt adatokba az elosztó ügyfélszolgálatán, 2014-től pedig annak honlapján is. A hálózatra újonnan csatlakozó felhasználó kérésére pedig a továbbiakban ingyenesen kell felszerelni előre fizetős mérőt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A törvényi rendelkezések bizonyos feltételek fennállása esetén most korlátozzák a társasházak közös használatú helyiségeinek villamosenergia-ellátásból történő kikapcsolását. De a lépcsőházak, folyosók világítását és a lifteket folyamatosan működtetni kell minden négyszintesnél magasabb társasházban, amelynek fogyatékkal élő lakója van.
A kapcsolódó kormányrendelet előírásai meghatározzák a minimális szolgáltatás pontos tartalmát, az igénybevétellel kapcsolatos eljárás részletszabályait és a jogosultság igazolásának módjait is. A fogyasztók fokozott védelmét célzó rendeletmódosítások április végéig lépnek életbe - tájékoztatott az államtitkár.
Fónagy János továbbá elmondta: a mostani félév végére felülvizsgálják a víz- és csatornadíjakat, a kommunális hulladék szállítás és a kéményseprési díjakat is. Ezek várhatóan szintén csökkennek majd, legkevesebb 10 százalékkal.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







