Brüsszelben hetek óta formálódik egy kompromisszumos javaslat, amely uniós forrásokkal ösztönözné az orosz energiahordozóktól függő tagállamokat, hogy leváljanak.
Júliustól csökkenhet a víz és a szemétszállítás díja. A PB-gázpalackokra és a szippantás árára a tervek szerint hatósági árat vezetnek be - jelentette be hétfőn a Fidesz frakcióvezetője.
Rogán Antal frakcióvezető tájékoztatása szerint július 1-jétől tíz százalékkal csökken a víz, valamint legalább ugyanilyen mértékben a szemétszállítás díja. Ugyanerre lehet számítani a PB-gáz-palackok esetében - amelyekre a tervek szerint hatósági árat vezetnek be - és a szippantás áránál is, minderről pedig a következő két hétben kerülnek az Országgyűlés elé a szükséges törvényjavaslatok. A kéményseprésnél minimum húszszázalékos mértékű díjcsökkentésre tesz javaslatot a Fidesz-KDNP-frakció, amely két hét múlva tér vissza a kérdésre - közölte Rogán Antal.
"A ránk nehezedő, teljesen egyértelmű külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatni kívánjuk a rezsicsökkentést" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy "csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek is ki tudnak fizetni". Törekedni kell szerinte arra, hogy az országban ugyanazért a szolgáltatásért, ha lehet, a legtöbb területen hasonló árat kelljen fizetni. Kérdésre közölte, a Fidesz-KDNP frakcióülésén volt vita, de végül ellenszavazat nélkül hozták meg döntésüket.
A tájékoztatón Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője történelmi lépésnek nevezte a közüzemi díjak mérséklését, ugyanis - mint sorolta - az elmúlt negyven évben most először volt rezsicsökkentés, minden családot egyformán érint, és nem a közpénzek, hanem a szolgáltatók profitjának terhére valósul meg.
Rámutatott emellett a rezsicsökkentés kedvező gazdasági hatásaira, így például az infláció mérséklődésére, valamint a reálbér- és reálnyugdíj-emelkedésre.
Németh Szilárd azt is mondta, szeretnék, ha nem érnék politikai támadások a rezsicsökkentést. Ezzel összefüggésben kitért a hétvégi kazincbarcikai melegvíz-szolgáltatási problémákra, kifejtve: "Szitka Péter, az MSZP kazincbarcikai polgármestere arra biztatta a szolgáltatókat, hogy a rezsicsökkentésre hivatkozva nyugodtan zárják el a melegvíz-szolgáltatást". A fideszes képviselő pártja nevében felháborítónak nevezte "ezt a szabotázskísérletet".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint a bejelentés az elmúlt hónapok, illetve hetek kormányzati kommunikációjába megjelentekhez képest nem tartalmaz érdemi új információt. A rezsicsökkentés második ütemét a kormányzópárt politikusai februárban júliusra tették. A kéménysepréssel kapcsolatban nemrég annak az ötlete is felmerült, hogy teljes egészében el is törölnék azt. Fónagy János, az NFM államtitkára, és a rezsiügyet vivő bizottság vezetője az elmúlt héten úgy fogalmazott, hogy a palackos gáz esetében már júniustól megtörténhet a díjcsökkentést.
A várakozások szerint a vezetékes energiaszolgáltatás (villany, gáz, távhő) esetében a következő fűtési szezon indulásával párhuzamosan, tehát októberben is újabb díjcsökkentést hajthat végre a kormányzat , de annak mértéke még bizonytalan. Korábban Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára több alkalommal is úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint a rezsidíjakat 30%-kal kellene csökkenteni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







