A vízkereszt után következő időszakkal kezdetét veszi a farsang, melynek végdátuma, a farsang farka napja a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.
Most, hogy a lakossági földgázpiacról sorban leléptek a külföldi tulajdonban lévő cégek, és szinte csak az állam maradt a piacon, jelentősen megemelik a lakosságot ellátó földgázszolgáltatók árrését.
A szerdán megjelent NFM-rendelet szerint eddig
- a 20 köbméter/óránál kisebb gázmérősöknél 516 forint volt megawattóránként a szolgáltató árrése, ezt a szerdán kihirdetett NFM-rendeletben 792 forintra emelik.
- 20 köbméter/óra fölött eddig 245 forint volt az árrés megawattóránként, ez 376 forintra nő.
Eközben a gázt is olcsóbban kaphatják majd a szolgáltatók, a rendeletben ugyanis csökkentik az MFGK Zrt. által a szolgáltatóknak értékesítendő földgázforrás legmagasabb hatósági árát.
Az árváltozásokból a lakosság nem érez majd semmit, az olcsóbb gázból származó előnyöket ugyanis egyelőre nem engedik nekik át, csak az árrés növekszik. Pedig korábban a kormány képviselői gyakran azzal érveltek, hogy a multik helyett azért lenne szükség inkább állami cégekre a gázszolgáltatásban, mert a külföldi cégek "extraprofitot" tesznek zsebre, és túl sokat keresnek a lakosságon.
Mostanra a külföldi cégek erről a piacról csaknem mind kivonultak, a fogyasztói ár azonban nem csökken, holott idő közben a földgázpiaci árak nagyrészt az olajár esését követve az utóbbi évben mindenhol nagyot zuhantak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A világpiaci változásokat figyelve nem véletlenül követelnek újabb rezsicsökkentést sokan, a témát az ellenzéki pártok közül főleg a szocialisták próbálják napirenden tartani. A kormánynak azonban más tervei vannak. Részükről többször előjött érvként, hogy egyelőre nem csökkentenek, inkább elkülönítve gyűjtik az áresés hatására a földgázkereskedőnél maradó pénzt, és ha esetleg fordul a világ, és árat kellene emelni, majd nem kell: az összegyűjtött pénzből közép távon is szinten tudják tartani az árakat.
A most kijött rendeletben egyébként jelentősen emelik a földgázpiaci egyetemes szolgáltatás ár meghatározásánál figyelembe veendő devizaárfolyamokat is, 260-ról 280 Ft/USD-re és 300-ról 310 Ft/EUR-ra.








