Bár a kútamnesztia leegyszerűsítette a háztartási kutak legalizálását, egyúttal felerősítette a vízkészletek kimerülésével és a vízminőség romlásával kapcsolatos aggodalmakat.
Ugyan már elmúlt 25 éves, azonban még mindig egy fedél alatt él édesanyjával a Star Academy énekese, Kelemen Laci. A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ha kell, magára főz, takarít, azonban még mindig nem szakadt el teljesen a szülői otthontól. A szülőktől való különköltözés egyébként egyre inkább kitolódik, a 18 és 36 év közöttiek közel fele a szüleivel él.
Még mindig a szülői otthon melegét élvezi Kelemen Laci, a Star Academy énekese. Annak ellenére, hogy egy fedél alatt él édesanyjával főz, takarít és mos magára, így nem élvezi a klasszikus mamahotel előnyeit.
- mondta a Hot!-nak az énekes édesanyja.
Tényleg olyan sok magyar bújik az anyja szoknyája mögé?
Magyarországon a 18-36 éves korosztály, vagyis az Y generáció több mint harmadának (36 százalék) van saját lakása, amelyhez a többség (63 százalék) szülői segítséggel jutott. Noha ez a generáció az átlagnál többet költ, és 44 százaléka még a szülőkkel él, kétharmada állítja azt, hogy szülői anyagi segítség nélkül, saját jövedelemből tartja fenn magát. Az Y generációs háztartások jóval kevésbé húzzák meg a nadrágszíjat, mint az idősebbek,
Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41 300 forint), bevásárlásra (31 400 forint) megy el, és a legkevesebb pénzt ugyan ruházkodásra (12 800 forint) és szórakozásra (10 200 forint) fordítják, de az utóbbi két esetben is az átlagosnál jóval magasabb összeget.
A lakossági átlaghoz hasonlóan 10 százalék állítja magáról, hogy vett fel hitelt az elmúlt negyedévben, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként. Anyagi biztonságban akkor éreznék magukat, ha több mint egymillió forint lenne a számlájukon, 40 éves korukra a nyugalmas mindennapokat kétmillió, ötvenes éveikre pedig hárommillió forint jelentené a válaszok alapján.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szülőkkel élnek, később házasodnak
A Cofidis kutatása arra is rávilágított, hogy a generáció több mint harmada (37 százalék) egyedül él. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre, és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.
A számokból az is kiderül, hogy míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációknál ez már több mint 28 év.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







