A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.
A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk. Ez pedig hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is.
Rengeteg különböző helyről halljuk mindennapjaink során, hogy a körülöttünk lévő világ eddig soha nem látott mértékben felgyorsult. Ebben a rohanó környezetben pedig nehéz helyt állni. Kötelezettségeink vannak a munkánkban, ki kell vennünk a részünk a családi életből és mindezek mellett találnunk kell időt saját magunkra. Ezeket pedig nehéz összeegyeztetni. Mindennél fontosabb tehát, hogy megtaláljuk munkák és magánéletünk között az egyensúlyt. A lenti 5 tippet a Perfekt Zrt. szakértője állította össze éppen azért, hogy segítsen ezekben a kérdésekben.
1. Húzd meg a határokat!
A legtöbben elkövetjük azt a hibát, hogy a szabadidőnkben is a munkahelyi problémákkal, előttünk álló feladatokkal foglalkozunk, így esélyt sem adunk magunknak arra, hogy ellazuljunk, feltöltődjünk, mielőtt nekiveselkedünk a következő nap kihívásainak. Sokszor nem egyszerű kivitelezni, de ha csak lehet, ne vidd haza a munkádat, ne olvass irodai levelezést, és hagyd az irodában a munkahelyi feszültséget is. Ha hagysz magadnak időt a regenerálódásra, könnyebben veszed az akadályokat másnap.
2. Tanulj meg nemet mondani!
Akár egy kis pluszmunkát, akár olyan szabadidős programokat szeretnének rád erőltetni, amelyek igazából csak másnak hasznosak, tanulj meg nemet mondani. A szabadidődben fontos, hogy te legyél az első, ne hagyd, hogy mások rendelkezzenek felette.
3. Sportolj!
Rengetegen ülnek egész nap az irodában, ami fizikailag rendkívül megterhelő. Az ülőmunkának köszönhető rossz testtartás, a nyaki izmok görcsössé válása, a hátizmok gyöngülése hosszú távon fájdalmat, zsibbadást okozhat, sőt akár komolyabb betegségekhez is vezethet. A sport azonban nem csak testünkkel tesz jót, mentálisan is segít felfrissülni, kiadni az egész heti feszültséget, jobbat alszunk tőle, és kiegyensúlyozottabbakká is válunk.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
4. Aludj eleget!
Az alváson nem lehet spórolni, hiszen a nem elegendő alvásidő visszaveti a produktivitásunkat, fogékonyabbá válunk a betegségekre és rossz hatással van az emlékezetünkre is. Ha kialvatlanul indulsz dolgozni, sokkal több energiát kell befektetned, mint amennyit a feladataidra szánnál kipihenten. Ha rászánod a hét-nyolc órát az alvásra, és kipihenten mész dolgozni, a munka után is több energiád marad minden másra.
5. Foglalkozz a karriereddel!
Időnként vizsgáld meg, hogy ott tartasz-e a karrieredben, ahol szeretnél, azzal foglalkozol-e, amivel szeretnél. Ha rosszul érzed magad a munkahelyeden, a pozíciódban, akkor a szabadidődet sem tudom gondtalanul élvezni. Akár új területen szeretnénk magunkat kipróbálni, akár meglévő területünkön szeretnénk előrébb lépni, sosem késő belevágni a tanulásba. Érdemes elvégezni egy OKJ-s tanfolyamot, hiszen ma már számos képzés közül választhatunk, amelyeket rugalmas időbeosztással és rövid idő alatt elvégezhetünk, így a tanulás akár egy olyan hobbivá is válhat, amely amellett, hogy frissen tartja az elménket, képes előrelendíteni a karrierünket.








