Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
Módosult a Budapestet elkerülő autópálya még hiányzó szakaszának tervezett nyomvonala: a Megyeri-híd budai hídfőjétől a 10-es út közelében Esztergom felé venné az irányt, majd Kesztölcnél fordulna dél felé, hogy Bicske környékén elérje az M1-est. Mindez települések sorát vonná be az agglomerációs vérkeringésbe - ezzel pedig felértékelheti az ott lévő ingatlanokat az OTP Ingatlanpont szerint.
Nem annyira kör, mint inkább zsák alakú lehet az M0-s - hasonlóan a bécsi Ringhez. A kormány által még decemberben elfogadott tervek szerint előbb az M1-es és Esztergom között épülne új autópálya-szakasz - az M100-as -, amit később nagyrészt a 10-es úttal párhuzamosan, az M10-essel kötnének össze az M0-ással. Ily módon bezárulhat a budapesti körgyűrű, de nem az eddig tervezett, a fővároshoz közeli, környezetvédelmi területeket - a Paprikás-patakot, a Remete-szurdokot vagy a Budakeszi Vadasparkot - érintő nyomvonalon.
Több budai agglomerációs település is joggal félhetett attól, hogy a korábban tervezett nyomvonal miatt a csöndes, családi házas településrészek és környezetvédelmi területek láthatják majd kárát a körgyűrű járulékos hatásainak: a hatalmas tranzitforgalomnak, illetve a zaj- és légszennyezésnek. Az új nyomvonal kijelölésében persze vélhetőleg az is szerepet játszott, hogy az M0-s északnyugati szelvényének jelentős részét alagútban kellett volna vezetni, ami nagyban megdrágította volna az építkezést.
Ingatlanpiaci szempontból a döntés annyiban fontos, hogy azokon a településeken, amelyeket az új elképzelés értelmében mégsem fog érinteni az M0-ás, az ingatlanárakat ez nem fogja leértékelni, sőt. Az elegáns, zöldövezeti házak értéke a döntés hatására várhatóan inkább nőni fog, semmint csökkenni. Az itt lakók zömének nem a jobb elérhetőség volt az elsődleges szempont, hanem csönd és a jó levegő megőrzése. Az pedig megmarad.
Felpezsdül a piac
Ezzel ellentétes folyamat játszódhat le a tervezett M100-as mentén. Itt az ingatlanok lassacskán felértékelődhetnek, mivel javul az elérhetőségük. Noha végleges nyomvonal még nincs, máris jól láthatóak azok a települések, amelyek ingatlanpiaca nagy valószínűséggel felpezsdül majd.
- figyelmeztet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Az Esztergom és Bicske közötti térség egyértelmű nyertese lehet a fejlesztésnek. Eddig távolinak számító községek kerülnek a főváros közvetlen vonzáskörzetébe - ezeken várhatóan tovább folyhat a nemrég már megindult árnövekedés. Egy tucat település: Tát, Tokod, Dorog, Kesztölc, Csolnok, Leányvár, Sárisáp, Dág, Tinnye, Perbál, Szomor, Gyermely válik könnyebben megközelíthetővé - és ezzel a budapesti agglomeráció újabb lépést tehet a világszerte jellemző megapoliszok irányába.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Ebben a térségben az országos ingatlanpiaci fellendülés ellenére eddig viszonylag visszafogott volt a forgalom, bár az utóbbi egy-két évben már élénkülés látszik. Az előző évhez képest a Bicskei járásban, a NAV adatbázisa szerint tavaly harmadával emelkedtek az árak, Bicskén pedig egy négyzetméter elérte a 190 ezer forintos átlagárat is.
A régió legdrágább települése az eddig is felkapottnak számító és viszonylag jól megközelíthető Zsámbék, ami 15 százalékos áremelkedéssel elérte a 268 ezer forintos átlagos négyzetméterárat. Gyermely és Szomor kivételével - ahol meglepő módon nem regisztráltak érdemi árnövekedést -, a térség minden településén több mint 10 százalékos áremelkedés tapasztalható. Az érintett településeken jellemzően 120-180 ezres négyzetméterárakkal találkozni, s a községekben a piac nem élénkebb az országos átlagnál.
A két legnagyobb város, Esztergom és Dorog viszont igen keresettek. Ezen a két településen tavaly megközelítőleg 700 ingatlan cserélhetett gazdát 185 ezer forintos átlagos négyzetméteráron. Ingatlanpiacukra bizonyosan további jótékony hatással lesz, hogy bekerülnek az autópálya-rendszer vérkeringésébe.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







