14 °C Budapest

Ezt mindenkinek tudnia kell: ez menthetné meg a főváros levegőjét, nem más

MTI
2019. május 29. 16:02

A távhőszolgáltatás terjedése csökkentené a károsanyag-kibocsátást - közölte a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. kommunikációs csoportvezetője szerdán az M1-en.

Herpai Attila azt mondta, ha a belvárosban 45 ezer lakás távhőszolgáltatást venne igénybe, évente 67 ezer tonnával kevesebb széndioxid és nyolcezer tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a légkörbe. A környezetbarát jellege mellett a távhő előnye az is, hogy biztonságos, kényelmes és árban is versenyképes - tette hozzá.

A csoportvezető ezek miatt fontosnak tartja a fővárosi hőgyűrű kiépítését, amely a kilenc szigetszerűen működő hőkörzetet köti majd össze.

Ennek köszönhetően bárhová szabadon lehet majd vinni az energiát, ami piaci árversenyt és a szmog csökkenését eredményezi - vélekedett. A szakember kitért arra is, a távhőnek régebben negatív megítélése volt, de már egyre többen veszik igénybe. Jövő év végére például 2200 lakóparki lakást fognak szolgáltatásba állítani - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?