4 °C Budapest

Egyre több gyereket adnak be oviba, bölcsibe: a nyári táborokra is túljelentkezés várható

MTI
2020. május 22. 11:46

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az m1-en.

Novák Katalin azt mondta, hogy ez volt az egyik indok, amiért a vidéki intézmények jövő hétfőtől, a budapestiek pedig június 2-ától visszatérnek a normális működéshez. Az óvodák, bölcsődék idén nyáron csak két hétre zárhatnak be, az iskolákban pedig a tanév vége után június 26-áig biztosítani kell a foglalkozásokat a gyerekeknek - tette hozzá.

Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a megfelelő járványügyi előírások betartásával napközis és ottalvós nyári táborokat is lehet szervezni. Egy erről szóló szavazás eredménye szerint a szülők 72 százaléka azt szeretné, hogy legyenek táborok nyáron - tudatta.

Beszélt arról is, hogy módosító javaslatot nyújtott be az örökbefogadói tanfolyam ingyenessé tételéért az örökbefogadás elősegítéséről szóló törvényjavaslathoz. A tanfolyam jelenleg fejenként 60-80 ezer forintba kerül, de ha ingyenes lesz, akkor akár közel 160 ezer forintot is megspórolhatnak az örökbefogadó szülők - mondta Novák Katalin.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31