Miközben az Európai Unióban a lakosság több mint fele, 50,6 százalék egyáltalán nem használ tömegközlekedést, addig Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb.
Továbbra is vegyesen mozognak az albérletárak az országos piacon. Budapesten gyorsabban nőttek az árak októberben, a fővároson kívüli piacon viszont lassult az áremelkedési tempó. Egy friss elemzésből az is kiderül, hogy a nagyvárosokban november végén milyen átlagos bérleti díjjal kínálták a kiadó lakásokat.
Az országos bérleti díjak októberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal növekedtek, ez azt jelenti, hogy kevesebb mint a felére csökkent a havi drágulás üteme a szeptemberben mért 0,9 százalékos emelkedéshez képest.
Ezzel szemben a fővárosi albérletpiac ütemes drágulást ért el: 1,4 százalékkal nőttek az egy hónap alatt, szemben a szeptemberi 0,3 százalékkal. A tizenkét hónappal korábbihoz viszonyítva országosan 8,6 százalékkal, Budapesten valamivel mérsékeltebben, 7,9 százalékkal emelkedtek az albérletárak.
A bérleti díjak 2021 januári mélypontját követően október volt a tizedik hónap, amikor havi szinten drágultak az albérletek. Az áremelkedés mértéke azonban nyár óta fokozatos lassul. Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön nőttek az októberi bérleti díjak szeptemberhez képest, a többi régióban viszont csökkentek. Pest megyében, a Közép- és Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön kevesebbet kellett fizetni egy kiadó lakásért, mint egy hónappal ezelőtt. A fővárosban visszatért az élet albérletpiacra, ezt jelzi, hogy a mostaninál nagyobb havi áremelkedésre júliusban, a diákokhoz köthető albérletpiaci főszezonban volt példa
- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Mennyibe kerültek az albérletek novemberben?
Az ingatlan.com elemzése ismerteti a budapesti és a többi nagyváros albérletpiaci kínálatát is. Budapesten az előző hónaphoz hasonlóan 150 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. Továbbra is az V. kerület a legdrágább, ezúttal 218 ezer forintos összeggel, ami több mint 6 százalékos emelkedést jelent október végéhez képest. A különböző városrészek közül a VI. és VII. kerületben 180 ezer és 140 ezer forintért, a XI. és XIII. kerületben egyaránt 160 ezer forintért lehet kivenni egy kiadó lakást. A legolcsóbb kerület Soroksár, ott 110 ezer forintos átlagáron hirdetik az albérleteket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A megyeszékhelyeket nézve pedig az látszik, hogy Veszprém 130 ezer forinttal a legdrágább, majd Debrecen és Székesfehérvár következik 120-120 ezer forintos árszinttel. A 100 ezer forint alatti városok táborába tartozik többek között Szolnok, Miskolc, Nyíregyháza és Zalaegerszeg 90-95 ezer forinttal, a legolcsóbban pedig Salgótarjánban és Békéscsabán bérelhetőek a lakások, előbbi városban 75 ezer, utóbbiban pedig 74 ezer forint az átlagos havi bérleti díj.
Erre a forgatókönyvre lehet számítani a jövőben
Az ingatlan.com szakértője a következő időszakról elmondta, hogy a folyamatos drágulás ellenére Budapesten még mindig elmaradnak a bérleti díjak a járvány előtti szinttől, miközben a nyugat-magyarországi nagyvárosokban történelmi csúcsot döntenek az albérletárak. A jövő szempontjából tehát az lesz a meghatározó, hogy milyen hatást gyakorol a berobbanó hullám a bérlők életére. Ha nem lesz érdemleges változás a jelenlegihez képest, akkor a mostani tendenciák tovább folytatódhatnak, ha viszont esetleges korlátozásokra kerülne sor, akkor az albérletárak valamilyen mértékben csökkenhetnek is.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







