Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Holoda Attila szerint igazságtalan, hogy a távhő cégeknek ugyanúgy fizetniük kell az emelkedő árú gázért, míg a távfűtést használókat nem érintette a rezsiemelés, ráadásul nem tudni, ki és milyen alapon finanszírozza a fogyasztástól függetlenül továbbra is csökkentett díjú távfűtés esetében a növekvő gázár okozta veszteséget.. Az energiktai szakember erről a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt.
Van pozitív hozadéka a rezsiárak emelésének, mégpedig az, hogy kicsit jobban odafigyelnek az emberek a energiafogyasztásukra- vélekedett a szakértő. Holoda szerint a távhő cégeknek ugyanúgy ki kell fizetniük a gáz árát, amivel a meleg vizet biztosítani tudják a távfűtéses lakások számára. Hangsúlyozta, nem tisztázott, ki fogja ezt finanszírozni és milyen alapon. Az emelés elmaradása azért igazságtalan lenne, mert semmi nem indokolja, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú távfűtő vállalatok ügyfeleinek költsége ne növekedjék, míg mindenki másé igen.
Megjegyezte, hogy a szállodaiparban már többen jelezték, a kormány segítségére várnak, mert nem tudják fizetni a megnövekedett költségeket. Holoda arra számít, hogy más, főként kis- és középvállalkozások is segítséget fognak kérni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







