Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Ha a kútunk nem éri el az 50 méteres mélységet, nincs teendőnk, ellenkező esetben a kutat a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságon még 2023. év végéig engedélyeztetnünk kell.
A 2024. január 1-je előtt létesített, talajvízre telepített, legfeljebb 50 méter mélységű háztartási, illetve mezőgazdasági célú kutak tulajdonosai elvileg hátradőlhetnek. De hogy a kúttulajdonosok el tudják dönteni, valóban nincs-e teendőjük, ahhoz meg kell mérni a kutat, illetve meg kell kérdezni a jegyzőt.
A jegyzőnek ugyanis tudnia kell, hogy az adott településen hol van a talajvíztartó réteg alsó határa, hiszen legfeljebb ilyen mély kutakra adhatott eddig engedélyt – mondta az MVE elnöke, Rózsa Attila a 24.hu-nak.
Ha a kút nem éri el ezt a mélységet, nincs teendőnk, ellenkező esetben a kutat a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságon még 2023. év végéig engedélyeztetnünk kell, különben esetben vízgazdálkodási bírság kivetésére számíthatunk.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







