Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Nem várt fordulatot közöltek a hatóságok a kilőtt svájci farkas ügyében. Friss hírek szerint egy kilenc éves kisfiú lőhette ki a 250 ezret érő ragadozót. Édesapját természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják.
„Az egyik gyanúsított a 9 éves gyermeke felügyeletét rábízta a másik gyanúsítottra abból a célból, hogy Hidasnémeti külterületén vadászatot folytassanak. Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast. Ezt követően az állat tetemét egy kocsiba tették, a négyezer euró értékű jeladóját levágták és a folyóba dobták” – mondta el a Blikknek Barkó Tamás, a Borsod Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.
A gyermek édesapját, N. Györgyöt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják. Kettőtől akár tizenkét év börtönt is kaphat. Nemrég számoltunk be róla, hogy négy hónappal azután, hogy ismeretlen vadászok lelőtték a M273-as néven ismertté vált, Svájcból Magyarországra érkezett jeladós farkast, a rendőrség elfogott két szabolcsi férfit. A rendőrök a kihallgatások után bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A Svájcból vándorlásnak indult farkas Olaszországon, Ausztrián keresztül jutott Magyarországba, ahol Borsodban valaki végül kilőtte. Jeladóját végül a Hernádban találták meg búvárok, a farkas tetemét azóta sem találják.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







