Két nagyfeszültségű távvezeték egyszerre állt le, ezzel láncreakciót indítva el az ukrán hálózatban.
Nagy rezsiváltozást jelentett be Lantos Csaba: így fognak kinézni az új gáz- és villanyszámlák
A miniszter szerint sem helyes, hogy az átalányrendszer miatti kompenzációra hónapokat kell várni, és sok kritika is érkezett ezzel kapcsolatban.
Az energiaügyi minisztérium már dolgozik a az MVM számlázásának átalakításán – erről beszélt Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Országgyűlésben a gazdasági bizottsági meghallgatásán. Mint elmondta, a tavalyi rezsicsökkentéskor egy bonyolult rendszer lépett életbe, amikor a kedvezményes tarifa mellé bevezették a lakossági piaci árat és az ügyfélév innentől kezdve eltért a kedvezmény igénybevételének időszakától.
Lantos Csaba hozzátette, hogy bár az MVM az éves kedvezmény mértékéig kompenzálja a fogyasztókat, ez sok hónapon át nem történik meg, vagyis meglátása szerint a fogyasztók ilyenkor gyorshitelt adnak az MVM-nek, és ennek az eljárásrendszernek jogos a kritikája. Elmondása szerint tehát épp ezért dolgoznak azon, hogy a számlázási rendszer egyszerűbb legyen, de hogy mikor lehet mindebből valóság, arra nem tért ki.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







