Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet.
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
A hazai víziközmű-szolgáltatók szakmai érdekképviseleti szervezete felidézte, hogy a vízdíjakat a 2012-es szinten befagyasztották, majd ezt követően 2013-ban rezsicsökkentett díjakat állapítottak meg, és bevezették a víziközműveket sújtó vezetékadót is. Ezek a tényezők együtt vezettek oda, hogy a szolgáltatók bevételei évek óta elmaradnak a szükségestől.
Kurdi Viktor, a szövetség elnöke a közlemény szerint rámutatott, hogy
a hálózatok nem megfelelő minősége miatt a szolgáltatók hálózati vesztesége átlagosan 20-25 százalékos, de van olyan terület is az országban, ahol a kitermelt 100 liter ivóvízből csak 40-50 liter jut el a felhasználókhoz, a többi elfolyik a talajba.
Annak érdekében, hogy ezek a problémák megoldódjanak, az Energiaügyi Minisztérium a nem lakossági vízdíjak esetében változtatott, 2024. január 1-jétől egységesen 576 forintot kell fizetni egy köbméter vízért, ezen felül 881 forintot egy köbméter csatornahasználatért - emlékeztetett az elnök.
Hozzátette, hogy ma Magyarországon a csapvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer, miközben a nem lakossági fogyasztók számára egy liter ára 57 fillér az év eleje óta érvényes, egy köbméterre, azaz ezer literre vetített ár alapján. Pedig
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
egy olyan termékről van szó, amely nélkül nincs élet a Földön. Tehát fontos lenne megbecsülni azt és úgy tekinteni rá, amely nélkül holnaptól már csak két napig maradnánk életben
- fogalmazott az elnök a közleményben.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








