4 °C Budapest
Visegrád, 2024. március 9.A kigyulladt visegrádi Hotel Silvanus épülete 2024. március 9-én. A hotel felsõ szintje teljes terjedelmében kiégett, a vendégek elhagyták az épületet.MTI/Hegedüs Róbert

Sokkoló fotók a helyszínről: így néz ki a visegrádi Hotel Silvanus a tűzvész után

2024. március 10. 10:03

Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz - közölte a szálloda igazgatója az MTI megkeresésére, hozzátéve: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni

Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt - 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak. A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár - tette hozzá, jelezve: csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.

Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyeznek át. Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet. A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.

A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a "következő hetek válasza" és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek - fogalmazott az igazgató. Pintér Róbert korábban azt mondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet. Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.

A hotel vezetősége egy újabb Facebook-posztban is üzent, melyben brutális képeket is láthatunk a tűz eloltása utáni állapotokról:

Az MTI képein is jól látszik a borzalmas pusztítás:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután elmondta, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik a hotelben, ahol tűzvizsgálatot is tartanak. Az Útinform tájékoztatása szerint a hotelhez vezető Panoráma út továbbra is le van zárva, kerülni a 11-es úton lehet.

Címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31