A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
Jobb esélyekkel kezdik felnőtt életüket azok az állami gondozottak, akik nevelőszülőknél nőnek fel - írja a Telex.
A legfrissebb adatok szerint Magyarországon mintegy 20 ezer gyerek él állami gondozásban. Az állami gondozás célja, hogy ideiglenesen neveljék a gyereket addig, amíg visszakerülhet a saját családjába vagy bekerülhet egy örökbefogadó családba. A vér szerinti szülők azonban gyakran nem képesek megoldani azokat a problémákat, amelyek a kiemeléshez vezettek, és a 3 év feletti gyerekeknek rendkívül nehéz örökbefogadó családot találni - írják.
Pedig az állami gondozásnak két formája honosodott meg: az intézményi, illetve a nevelőszülői elhelyezés. A gyermekvédelmi szakma hosszú évek alatt viszont arra a meggyőződésre jutott, hogy az intézményi nevelés helyett a gyermekek számára előnyösebb, ha a családhoz jobban hasonlító közegben nevelkednek. Ennek ellenére az EU-ban a gyermekvédelmi gondoskodásban levő gyerekek 40 százaléka bentlakásos intézményekben él. Ez legnagyobb részben arra vezethető vissza, hogy nehéz és költséges feladat megfelelő számú felkészült és alkalmas nevelőszülőről gondoskodni - írják. A magyar gyermekvédelmi rendszerből egyébként 2000 nevelőszülő hiányzik a szakemberek szerint.
Egy friss tanulmány azt is kimutatja, ráadásul magyar adatokon, hogy azok a serdülők, akik nevelőszülői családban nőttek fel, fiatal felnőttként lényegesen jobb esélyekkel kezdik el életüket, mint a számos megfigyelhető szempont szerint hozzájuk hasonló, intézményben nevelkedő gyerekek.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







