A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Mi volt a terv? Gumimatracon akarta átszelni a Balatont egy részeg férfi, a rendőrök mentették meg
A rendőrök egy majdnem pórul járt kalandor példáján át is bemutatták, miért kell a viharjelzésekre minden esetben odafigyelni.
Nem volt egyszerű napjuk a Somogy megyei rendőröknek, illetve a vízirendészet munkatársainak múlt vasárnap. Mint a Sonline is beszámolt róla, összesen 14 személyt kellett kimenteniük a szorult helyzetből. Jellemzően elsodródott gumimatracosokat és SUP-ozókat kellett megsegíteniük, a pálmát azonban az a fürdőző vitte, aki erősen ittas állapotban egy gumimatraccal akart a Balatonon átkelni.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság most is felhívja a figyelmet arra, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni.
Amikor azonban ennek a kétszeresét, tehát percenként 90 villanást látunk a viharjelzőn, akkor a vízben tartózkodni, fürödni is tilos, ez ugyanis már a másodfokú viharjelzést jelenti. Ekkor a vitorláshajók kivételével semmilyen vízi sporteszközzel nem szabad a tóban lenni.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







