Sokak által ismert és szeretett márkát állít harcba a Lidl hétfőtől.
December 27. és január 5. között éves összevetésben 8 százalékkal, a két évvel ezelőtti szinthez képest 28 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami erős évet vetít előre a lakáspiacon - közölte saját hirdetési adatai alapján az ingatlan.com.
Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője szerint az év eleji lakáspiaci kereslet alapján jól lehet következtetni az előttünk álló időszakra. Sok család a karácsonyi időszakban határoz a költözéssel kapcsolatos terveiről és a növekvő kereslet jelei már láthatók a piacon - tette hozzá.
A szakértő szerint jelenleg főként a saját célra vásárlók érdeklődnek, akik elsősorban családi, iker- és sorházakat keresnek. Az érdeklődések 55 százaléka irányult ezekre az ingatlanokra, míg egy éve 46, két évvel korábban pedig 48 százalékos volt az arányuk.
A községekben és a kisebb városokban eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben 31, illetve 36 százalékkal emelkedett 2024 utolsó és az idei év első napjaiban. Az ingatlan.com adatai szerint az összes érdeklődés 19 százalékát adták a községekben, 30 százalékát pedig a városokban eladó lakóingatlanok, amely meghaladja a korábbi évek 15 illetve 24 százalékos részarányát.
Balogh László szerint a nagyvárosi és a budapesti kereslet a befektetők piacra lépésével pöröghet fel 2025-ben. Az államkötvényekből kiszálló befektetők ezermilliárdos nagyságrendű keresleti hullámot gerjeszthetnek az ingatlanpiacon, ami akár júniusra lecsenghet, ezért érdemes az eladást tervező ingatlantulajdonosoknak minél előbb piacra lépniük - tanácsolta, hozzátéve, hogy a saját célra vásárlók aktivitását az állami támogatások, kedvezmények is élénkíthetik idén.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







