Gyorsított eljárásban, alig két nap alatt bíróság elé állítottak egy brit nőt.
A Mini-Dubajként indult, de Grand Budapestre keresztelt nagyszabású ingatlanfejlesztés keretében egy vadonatúj városrész nő ki a földből, ahol a megszokottnál magasabb társasházak is épülhetnek. Egyelőre nem tudni, pontosan hány lakás épül majd, de a magasépítés költségei és az addig várható építőipari drágulás miatt 4-5 millió forintos négyzetméterárakkal is találkozhatnak a vevők, amikor pár év múlva piacra kerülnek az épülő lakások.
Eldőlt, hogy nagyszabású ingatlanfejlesztés indulhat a következő években a rákosrendezői rozsdaövezetben. A jelenlegi információk szerint az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat közel 51 milliárd forintért veszi meg a területet, amelyen a tervek szerint 5 milliárd euró, azaz több mint 2000 milliárd forint értékű beruházást tervez. A fejlesztés jelentős hatással lehet a lakáspiacra is – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a környéken jelenleg eladásra szánt lakóingatlanárait is bemutatja.
A Mini-Dubajként indult, de hivatalosan Grand Budapest névre keresztelt beruházás keretében csak a következő években indulhat el az első épületek kivitelezése, de azt követően a következő másfél évtizedben folyamatosak lehetnek az építkezések A beruházó 100 hektár hasznosításával számol, amiből 30-40 hektáron parkokat és közterületeket tervez.
Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az új városrész nem lesz túlzsúfolt. Ennek viszont az lesz az ára, hogy épületek nem oldalirányba, hanem felfelé terjeszkedhetnek. A projekten belül akár 250-500 méteres felhőkarcolók elhelyezésére is lehetőség nyílik. Ez a magasság a főváros legmagasabb épületének számító 143 méteres Mol Campusnak a duplája és triplája is lehet.”
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
4-5 milliós négyzetméterárak is elképzelhetők
A portál szakértője hozzátette, hogy egyelőre nem tudni, pontosan mikor és hány lakás épül majd, de a mostanihoz képest jóval magasabb árakkal lehet számolni. Egyrészt az új lakások leghamarabb 2-3 év múlva kerülhetnek piacra, a kivitelezés pedig a következő 5 évben biztosan nem ér véget. Addig pedig árnövekedéssel lehet számolni mind a lakáspiacon mind pedig az építőiparban. Másrészt a magasépítés jelentős költségei szó szerint beépülnek majd az árakba.
A mostani kilátások alapján a négyzetméterárak elérhetik 4-5 millió forintot, de addig még rengeteg tényező változhat. Mindenesetre ez az összeg nem számít kiugrónak, hiszen ma is vannak olyan új építésű budapesti lakóingatlanok, amelyeknél ennél magasabb a négyzetméterár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Beindulhat a spekuláció
„Bár a Grand Budapest projekt kapcsán számos kérdés még nyitott, de a környék lakáspiacán a spekuláció miatti élénkülés szinte azonnal beindulhat. Részben azért, mert az állam jelentős infrastruktúrafejlesztést vállalt a terület eladásával párhuzamosan. Bicikliutak épülhetnek, parkosítással fedik be a vasúti pályát, továbbá meghosszabbítják az 1-es metró vonalát. Ezek a tervezett fejlesztések pedig nagyon gyorsan megjelenhetnek a környékbeli lakásárakban is. A környék lakásárainak emelkedéséhez továbbá az is hozzájárulhat, hogy az új városrészben irodák, kereskedelmi és szolgáltató egységek is épülhetnek, amelyek eredményeként vonzó lokáció lesz az új városrész, ezért sokan költözhetnek oda” - fogalmazott Balogh László. Mindez a környékbeli használt és új lakások árát is befolyásolja majd. A Rákosrendező közelében található XIII. és XIV. kerületi lakások árai ezért valamivel gyorsabban emelkedhetnek a következő években a budapesti átlagnál.
Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint a XIII. kerület érintett részein a használt lakások átlagos négyzetméterára meghaladja az egymillió forintot, az újaké pedig 1,5 millió forint.
A XIV. kerületi oldalon a Grand Budapest-közeli részeken a használt lakásokat majdnem 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják eladásra. Miközben az újaknál 1,3 millió forinttal lehet számolni. Rákosfalván a használt lakásoknál 1 millió forint, Alsórákoson pedig 1,1 millió forint jelenleg az átlagos négyzetméterár.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







