Jelentősen átalakul a kertészeti és erdészeti gépek piaca. A a bonyolult belső égésű motoros eszközöket egyre inkább felváltják a könnyen kezelhető alternatívák.
Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az adóhivatal elküldött közleményében felidézte: évek óta külön kérelem nélkül készíti el a NAV több mint ötmillió magánszemély személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat sem szükséges beküldeni, csak meg kell őrizni az ötéves elévülési idő végéig.
Tavaly is nagyon népszerű volt az eSZJA az adózók körében, 1,2 millióan módosítás nélkül, csaknem egymillióan pedig módosítás után fogadták el a NAV által készített tervezetet. Emellett több mint 830 ezren önállóan készítették el bevallásukat. A határidő lejártával automatikusan 2,1 milliónál is több adózó tervezete vált érvényes bevallássá külön teendő nélkül - közölte az adóhatóság.
A NAV bevallási tervezete csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyek rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatásai révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre, például az első házasok kedvezményére, személyi kedvezményre vagy családi adókedvezményre, de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor mindenképpen érdemes kiegészíteni a tervezetet - jelezte az adóhivatal.
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel és adójukkal, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla. Fontos a tervezetet átnézni, és szükség szerint legkésőbb május 20-ig kiegészíteni, módosítani. Ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és késedelmi pótlékot is - írta közleményében a NAV.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







