Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a lakosság csaknem fele rosszul helyezi el - derül ki a MediaMarkt országos felméréséből.
Az áruházlánc csütörtöki közleménye aggasztónak nevezi, hogy tízből négyen az utcára teszik ki az e-hulladékokat, miközben a műanyagot az emberek háromnegyede, a papírt a kétharmada szelektíven gyűjti. Előbbiek túlnyomó része lomtalanításkor szabadul meg az elektronikai eszközöktől, kisebb részük pedig azon kívül is kirakja, vagy a kukába dobja a fölöslegessé vált készülékeket.
A tájékozatlanság miatt a közlemény kiemelte, hogy az értékesítők 2004 óta kötelesek ingyen visszavenni a vásárlóktól az új készülékkel azonos használati célú, régi berendezéseket. A Mediamarkt 32 üzletében biztosít erre lehetőséget, de az új termékek házhoz szállításakor is elviszik a használt készülékeket. Az üzletlánc emellett évente körülbelül 1000 tonna e-hulladék feldolgozásáról is gondoskodik - olvasható a közleményben.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







