A Nemzetközi Olimpiai Bizottság milánói ülésén vált hivatalossá, hogy jelenleg egyedül Svájc pályázik a 2038-as téli olimpiai játékok rendezésére.
Nem először láthatjuk pózolni Jakabos Zsuzsannát, de most mélyebb interjúra is vállalkozott a szépséges magyar úszónő.
A nagymedencében kétszeres Európa-bajnok Jakabos Zsuzsannától sosem álltak távol a különböző magazinokban való szereplések, de most egy egészen új szintre emelte az ilyesmit: ő lett a címlaplány a Glamour magazin július-augusztusi számában.
Jakabossal temészetesen egy mélyinterjú is készült ez alkalomból, ahol meglepő kijelentést is tett: mint fogalmazott, fára mászós, fiús kislány volt gyerekkorában, így azért páran meglepődtek, mikor már sikeres úszóként különböző magazinokban tűnt ki szépségével.
KATT! Friss sporthírek, eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Az úszónő elmondta azt is, hogy semmi komoly elhatározást vagy csodadiétát nem kell keresni emögött, persze azért sportolóként is odafigyel magára.
Nekem is kellett pár év, mire megszerettem magam. Különösebb titkom nincs, a hidratálásban hiszek, ami kívülről és belülről is fontos, tehát a megfelelő folyadékbevitelre is nagyon figyelek. A masszázsról azt gondolom, hogy mindenkinek szüksége lenne rá! A sportolóknál nyilván ez különösen fontos, de annak is nagyon jót tesz, aki folyamatos ülőmunkát végez. Ami még kiemelten fontos, az az alvás, van is egy gyűrűm, ami méri az alvásidőmet. Tudatosan figyelek a pihenésre, hogy ne zsigereljem ki a testemet. Szerencsére ma már köztudott, hogy az alvás mennyi mindennel összefügg, nem érdemes spórolni vele
- mondta erről a sportolónő. Hozzátette, hogy természetesen rendkívüli módon figyel a mentális állapotára, jóllétére is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Most úgy érzem, hogy nagyon rendben vagyok. Egy úszó tényleg sokat van fejben egyedül, de ez rengeteget segít, hogy megoldd a problémáidat, legyőzd a démonjaidat, vagyis óriási személyiségfejlesztő hatása is van a sportnak. Nem utolsósorban pedig jókora magabiztosságot is ad. A versenysportnál különösen fontos, hogy mentálisan is rendben legyen minden, hiszen sokszor nagyon apró dolgokon múlik a siker
- fogalmazott Jakabos Zsuzsanna. A kimondottan dögösre sikerült fotózásból az úszónő, iiiletve a Glamour Instagram-oldalán is találhatsz képeket:
címlapkép: Derencsényi István, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







