Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Újabb történelmi rekordot döntött Elon Musk: a Forbes szerint a világ leggazdagabb embere már 800 milliárd dollár feletti vagyonnal rendelkezik.
Elon Musk lett az első ember a történelemben, akinek a vagyona átlépte a 800 milliárd dolláros határt – írja a Forbes amerikai kiadása. A gazdasági lap becslése szerint Musk vagyona hétfőn elérhette a 852 milliárd dollárt, miután a SpaceX felvásárolta az xAI nevű mesterségesintelligencia- és közösségimédia-vállalatot, amely részben szintén Musk érdekeltsége.
A tranzakcióval létrejött gigavállalat értékét a Forbes 1250 milliárd dollárra teszi. Az ügylet önmagában 84 milliárd dollárral növelte Musk vagyonát, aki az egyesült cég részvényeinek 43 százalékát birtokolja.
Az üzletember az elmúlt négy hónapban sorra döntötte meg a vagyonrekordokat: 2025 októberében elsőként lépte át az 500 milliárd dollárt, december közepén a 600-at, néhány nappal később pedig a 700 milliárdot is. Jelenleg 571 milliárd dollárral előzi meg a világ második leggazdagabb emberét, a Google társalapítóját, Larry Page-et.
A példátlan vagyonosodás azonban nem botrányoktól mentes. Musk neve az utóbbi időben az Epstein-akták kapcsán is felmerült, miközben az xAI által fejlesztett Grok mesterséges intelligencia miatt is egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. A rendszer ugyanis többször generált meztelen vagy erősen szexualizált képeket nőkről, beleegyezésük nélkül, sőt kiskorúakról is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vállalat magyarázkodásra kényszerült, és bár ígéretet tettek a problémák kezelésére, a vitatott tartalmak továbbra is megjelennek. A helyzet odáig fajult, hogy az Európai Unió eljárást indított Musk cége ellen a Grok működése miatt.
Címlapi kép: Filip Singer, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







