A kereset szerint a szervezet az ESPN-nel kötött, 1,5 milliárd dolláros közvetítési megállapodás idején mesterségesen magasan tartotta az események pay-per-view (PPV) árait.
Eladó a magyar focilegenda balatoni háza: Puskás és Hidegkuti is járt itt, most bárki megveheti
Balatonkeresztúron eladó az a ház, ahol Bene Ferenc, az Újpest egykori csatára gyermekkorát töltötte. Az ingatlan 60 millió forintért kínálják, és a család egykori nyaralójaként ismert.
Balatonkeresztúron 60 millió forintért eladó az a ház, ahol Bene Ferenc, az Újpest egykori csatára gyermekéveit töltötte - írja a Blikk. A jelenlegi tulajdonos 2015-ben vásárolta meg az ingatlant Bene öccsétől, és nyaralóként használta. A házba kisgyermekként költözött a család Balatonújlakról, és itt fogadták gyakran a sportoló barátait, csapattársait is.
A szomszédok felidézték, hogy a Bene családhoz időnként ismert labdarúgók is ellátogattak, köztük Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor. Ifjabb Bene Ferenc szerint édesapja számára ez a hely inkább családi találkozások színtere volt, ahol a nyarakat pogácsával, lángossal és fürdéssel töltötték.
Élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline aloldalán!
Az Újpest egykori játékosa, Tóth András arról mesélt, hogy a csapat többször is megállt itt meccsek után, ahol Bene szülei étellel és itallal látták vendégül őket. Egy zágrábi mérkőzést követően még a kertben is fociztak, játékos büntetésekkel kiegészítve. Az ingatlan jelenleg is megvásárolható, a tulajdonos elmondása szerint több érdeklődő is jelentkezett már.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







