A rendbontó az argentin válogatott mezét szorongatva vetette rá magát a játékosra, aki szerencsére sértetlenül megúszta az esetet.
Szentmihályi Antal olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest és a Vasas egykori legendás kapusa kilenc hónapja költözött feleségével egy budai idősotthonba, ahol kiváló körülmények között él, de visszavágyik saját otthonába - írta a Blikk.
A 31-szeres válogatott, nyolcszoros bajnok, valamint 1964-es tokiói olimpiai aranyérmes Szentmihályi Antal pályafutása során számos felejthetetlen pillanatot élt át. Győrből került a Vasashoz, majd onnan az Újpesthez, ahol a lila-fehér klub ikonikus alakjává vált.
Az interjúban kitért arra, hogy ő maga hosszú évek óta nem is volt meccsen - ennek egyszerű ok van, szerinte a mostani játékosok nem érdemlik meg azt, hogy élőben megnézze őket.
Nem is emlékszem, mikor voltam legutóbb az újpesti pályán. A csapat hosszú ideje nem méltó a klub hagyományaihoz, és akkor finoman fogalmaztam. De nemcsak a gyenge játék tart vissza, hanem az olyan élmények is, amikor például Göröcs Titivel ott álltunk a stadion kapujában és kétméteres marcona fiatalemberek rendezői karszalaggal nem tudták, kik vagyunk, és be sem engedtek
- mondta Szentmihályi arról, mit gondol az utódokról.
A televízióban azonban továbbra is figyelemmel követi mindkét korábbi csapata mérkőzéseit. Bár az idő múlásával sok emléke elhalványult, néha még mindig felriad éjszakánként, és azon gondolkodik, mit kellett volna másként tennie bizonyos mérkőzéseken.
Szentmihályi egészségi állapotának romlása miatt döntött úgy, hogy biztonságosabb környezetbe költözik, ahol állandó felügyelet alatt lehet.
A szívem sokszor rakoncátlankodik. Már kaptam pacemakert, már túl vagyok kisebb beavatkozásokon, és megannyi rosszulléten. Az orvosom azt mondta, mindennap legalább 5–7000 lépést kell megtennem, és ez szinte kötelező! Itt van konditerem, és én naponta felkeresem
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a kapus egészségi állapotáról.
Az idősotthonban viszont hamar felismerték a sportlegendát, és élménybeszámolót is kellett tartania a lakótársaknak. Bár az intézményben minden kényelmi szolgáltatás rendelkezésre áll, Szentmihályi és felesége visszavágynak saját otthonukba, amelyet nem adtak el és nem is adtak ki.
Nem olcsó ez az otthon, s itt valóban mindenünk megvan, de... Mégis visszavágyunk a sajátunkba. A karácsonyt majd valószínűleg kint, vagyis otthon töltjük, aztán 2026-ban eldöntjük, hogy merre tovább
– fogalmazott a sportlegenda, aki azt is fontolgatja, hogy visszaköltöznek, és inkább ápolót fogadnak maguk mellé.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







