Február 25-én, a Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan is bemutatkozott a Samsung új csúcsszériája, a Galaxy S26 termékcsalád.
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki az egyik ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
Sorra döntötték meg a rekordokat a Budapest és környéki ingatlanárak, miközben a kereslet és kínálat tekintetében is voltak változások.
A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint míg az idei ingatlanpiaci boom első hullámában - az év első harmadában - Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább a fővárosi agglomerációban nőtt az eladó ingatlanok iránt az érdeklődések száma.
Az év eleji ingatlanbefektetési hullám, amit főleg a lejáró állampapírok és a kamatfizetések okoztak, inkább a főváros, míg a szeptembertől elérhető Otthon Start program eddig inkább az agglomeráció piacát mozgatta meg
- mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.
Kevesebb az eladó ingatlan az agglomerációban
Ha a fővárost és környékét öt részre osztjuk (budai, belső-pesti, középső-pesti, külső-pesti kerületek, illetve Pest vármegye) megállapítható, hogy az utóbbi hónapokban a középső-pesti kerületekben, többek között a X., XIV. és XIX. kerületekben csökkent leginkább az eladásra meghirdetett ingatlanok száma, ami azt is jelenti, hogy ott az átlagnál nagyobb a kereslet.
A zenga.hu adatai szerint a kínálat az agglomerációban is enyhén szűkült, ami ott is nagyobb keresletre utal. Futó Péter kiemelte, hogy az átlagnál nagyobb mértékben nőtt viszont a külső-pesti, a XVI., XVII. és XXI. kerületekben a meghirdetett lakások és házak száma.
A potenciális ingatlanvásárlók az utóbbi hónapokban próbálják a közepes árazású, de a központtól még nem annyira távoli kerületeket előnyben részesíteni a drágább belvárosi, vagy éppen az olcsóbb, de nehezebben megközelíthető külső-pesti kerületekkel szemben
- tette hozzá a zenga.hu szakértője.
Mérséklődött a drágulás Budapesten
Budapesten az átlagos 1,495 millió forint hirdetési négyzetméterár hajszál híján eléri az Otthon Start program maximált értékét.
Ez 23 százalékos éves áremelkedésnek felel meg, de novemberben az októberihez képest 1 százalékponttal így is mérséklődött az éves drágulási ütem. A következő hónapokban feltehetően ez fokozatosan tovább fog csökkenni, ahogy egyre jobban emelkedik majd a tavalyi bázisérték
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- hangsúlyozta Futó Péter.
Bár a legdrágább továbbra is a belső-pesti V. kerület, ahol 2,2 milliós átlagos négyzetméteráron kínálják a lakásokat az eladók, az élmezőnyben többségében budai kerületek találhatók.
A legolcsóbb kerületekben - ilyen a XVII., XVIII., XXI., XXIII. - az átlag 900 ezer és 1 millió forint között van négyzetméterenként, az agglomerációban viszont 840 ezer, nem véletlen, hogy Budapest helyett sokan itt keresnek maguknak ingatlant.
A zenga.hu adatai szerint három olyan kerület is van, ahol novemberben az éves áremelkedés meghaladta a 30 százalékot, a XV., a IX. és a VII. A szakértő szerint előbbi kettőben a drágább új építésű lakások megnövekedett aránya állhat a kiemelkedő drágulás mögött, a VII. kerület pedig az elmúlt egy év első felét meghatározó befektetési célú vásárlások fontos célterülete. A fentiek mellett a 30 százalékot közelíti a X. kerületi áremelkedés is, ott részben szintén az új építésű projektek magyarázhatják a magasabb értéket.
A sor másik végén az agglomeráció áll 14 százalékkal, valamint az I. kerület 12 százalékkal, a XVII. kerület pedig az egyetlen, ahol kicsivel 10 százalék alatt maradt az éves áremelkedési dinamika.
Ez is megerősíti azt, hogy a kereslet a központtól távoli peremkerületek helyett továbbra is a valamivel közelebbi kerületeket célozza
- mondta a zenga.hu elemzési vezetője.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







