Néhány hete még biztosnak tűnt, hogy a West Ham, a Burnley és a Wolves búcsúzik a Premier League-től, azóta azonban váratlanul kiéleződött a kiesés elleni...
Nézni is szédítő: kötél nélkül mászta meg az 508 méteres felhőkarcolót, rögtön neki is ugrottak
Alex Honnold amerikai sziklamászó vasárnap kötél és biztosítóeszköz nélkül mászta meg Ázsia egyik legmagasabb felhőkarcolóját, a Taipei 101-et. A több mint egy évtizede dédelgetett álom megvalósításával azt reméli, hogy másokat is inspiráljon saját céljaik elérésére, hiszen "az idő véges" - írta a The Guardian.
Tom Honnold, akiről korábban dokumentumfilmben is szerepelt, puszta kézzel, az épület vízszintes fémgerendáiba kapaszkodva küzdötte fel magát az 508 méter magas toronyra. Az eredetileg szombatra tervezett mászást az eső miatt vasárnapra halasztották.
Az összegyűlt tömeg hangos üdvrivalgással fogadta, amikor a 40 éves Honnold megkezdte a felmászást a tajvani főváros, Tajpej 101 emeletes felhőkarcolójára. A 91 perces teljesítményt a Netflix élőben közvetítette világszerte, most megnézhetsz róla egy összefoglalót is:
"Hihetetlen volt a kilátás, gyönyörű nap volt" – mondta Honnold, aki a Yosemite Nemzeti Parkban található El Capitan kötél nélküli megmászásáról is ismertté vált. "Nagyon erős volt a szél, úgyhogy inkább arra koncentráltam, nehogy leessek. Csodálatos élmény volt így látni Tajpejt."
A mászóközösség egy része élesen bírálta a Netflixet és Honnoldot, amiért élőben közvetítettek egy ilyen kockázatos vállalkozást. A kritikusok a kötél nélküli mászás során bekövetkezett halálesetek magas számára hivatkoztak, és arra, hogy Honnold férj és apa. Az eseményt "voyeurisztikusnak és felelőtlennek" nevezték.
Honnold a kritikák ellenére reméli, hogy a látottak másokat is inspirálnak.
Az emberek gyakran pont az ilyen dolgokból merítenek erőt ahhoz, hogy végre nekivágjanak annak, amit szeretnének. Ha megnéznek valamit, mint ez, az emlékezteti őket, hogy az idejük véges, és a lehető legértelmesebben kellene felhasználniuk
- fogalmazott a mászó.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Honnold nem az első, aki felmászott a Tajpej 101-re, kötél nélkül azonban igen. A francia Alain Robert 2004 karácsonyán, az akkor a világ legmagasabb épületeként megnyíló torony avatásán jutott fel biztosítókötéllel. Robert, aki a CNN-nek nyilatkozva kommentálta Honnold mászását, gratulált kollégájának.
Nekem négy órámba telt a szörnyű időjárás miatt, bár én nem kockáztattam ekkora mértékben az életem, mert kötéllel másztam. De ismerem Alexet, végig biztos voltam benne, hogy sikerül
- mondta Robert.
A mászás leghosszabb és legnehezebb szakasza a középső 64 emelet volt – az úgynevezett "bambuszdobozok", amelyek az épület jellegzetes megjelenését adják. Ez a rész nyolc szegmensre tagolódik, mindegyikben nyolc emeletnyi, kifelé dőlő, meredek mászás következik, majd erkélyek, ahol Honnold rövid pihenőket tarthatott.
A sziklamászó számára szokatlan volt, hogy ezúttal szurkoló tömeg előtt mászott, hiszen általában távoli, elhagyatott helyeken dolgozik. "Amikor elindultam, kicsit ijesztő volt, hogy ennyi ember figyel. De aztán rájöttem, hogy mind jót kívánnak, és ettől az egész inkább ünnepinek tűnt."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







