Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Váratlant lépett a Fővárosi Nagycirkusz: így vészelték át viszonylag könnyen a járványidőszakot
Bizakodóan tekint a 2022-es évre a Fővárosi Nagycirkusz: a nézők kezdenek visszatérni, és egymásnak adják a kilincset a nagy produkciók. Mint a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a jegyárakon sem változtattak, és a járvány miatti leállást is sikerült hasznosan eltölteni - így senkit sem kellett elbocsátani.
Budapesten nem csak a fürdők várják a látogatókat, hanem a Fővárosi Nagycsirkusz is. A legendás intézménynek nincs állandó társulata, számos magyar produkció vendégeskedik náluk, és külföldről is rengeteg előadó érkezik, hogy bemutatkozzon a porondon.
Csak úgy, mint minden szórakoztatóipari egységet, úgy a Fővárosi Nagycirkuszt sem kímélte a koronavírus-járvány. Lassan azonban visszatérnek a vendégek, és a pandémia alatt is hosszan tudtak nyitvatartani, így bizakodóan tekintenek a 2022-es évre.
Most Dr. Borsós Beátát, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, hogy milyen helyzetben van jelenleg a Fővárosi Nagycirkusz. Mint elmondta, ahogy minden, a kulturális szférában működő intézményt, őket is érzékenyen érintette az elmúlt két év.
Nézők nélkül létezni és működni, bármilyen előadóművészeti ág számára szinte lehetetlen. Ahogy mások, úgy mi sem tudtunk bevételt generálni, de ennél sokkal égetőbb probléma volt, hogy a munka nélkül maradt artisták anyagi helyzetét biztosítsuk. A Dinasztiák című, 2021. februárjában bemutatott produkció Európában egyedülálló módon gondoskodott a magyar artistaművészekről. Intézményünk négy különböző show porondra állításával több mint 100 magyar művésznek adott munkát és próbalehetőséget a pandémia nehéz időszaka alatt, majd azt követően is
- mondta Dr. Borsós Beáta, hozzátette: 2021. júniusa óta zavartalanul üzemelnek, és ha nem is érték el a pandémia előtti látogatottságot, de nagy érdeklődés mellett játszanak.
Kiemelte, hogy a jegyárakon nem változtattak, mert elmondása szerint tudják, hogy az elmúlt időszak anyagi kihívások elé állította a nézőket is. A Fővárosi Nagycirkusz belépőjegyei változatlanul 1500 és 4500 forint között mozognak, nyugdíjas- és diákjegy is van, valamint prémium kategóriás belépő is, amellyel a legjobb helyekre vásárolhatunk jegyeket. A Fővárosi Nagycirkusz évente körülbelül 350 ezer főt fogad az előadásaira - tette hozzá.
Senkit nem kellett kirúgni
Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy Európa cirkuszai közül a Fővárosi Nagycirkusz tudott a legtovább nyitva maradni, a világjárvány ellenére műsorszolgáltatásában megújulni, keresve azokat a kitörési lehetőségeket, amelyek életben tartották, nemcsak a magyar, de a világ cirkuszművészetét is.
Művészeti tevékenységünk lehetővé tette, hogy a nézőink figyelmét, érdeklődését ne veszítsük el, a nyitást követően ismét a megszokott intenzítással tudunk játszani
- fejtette ki. Arról is megkérdeztük, hogy sikerült-e megtartani a dolgozókat a nehéz időszak alatt, amikor gyakorlatilag semmilyen bevétele nem volt az intézménynek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Köszönhetően annak, hogy folyamatosan tudtunk dolgozni, illetve jutott időnk olyan karbantartási, felújítási munkákra, amelyekre a normál ügymenet mellett nem lett volna idő, így nem kellett megválnunk kollégától
- közölte Dr. Borsós Beáta. Mint mondta, 2022 már mozgalmasan indult a Fővárosi Nagycirkusz számára, hisz a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivállal kezdték az új esztendőt.
Teltházas előadásokon mutathatták meg művészetük legjavát az itt fellépő-, a világ minden tájáról érkező artisták. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy hétig a cirkusz kedvelők világszerte minket figyeltek. Ezt bizonyítja a live streameket, és a közösségi médiában sugárzott tartalmakat övező hatalmas érdeklődés is. Tavaszváró Fesztivál+ műsorunk is sikeres, teltházzal játszunk, így reméljük, hogy lassan visszakapjuk a régi életünket és mindenki kedvére látogathatja a szívéhez közel álló kulturális programokat
- fejtette ki Dr. Borsós Beáta, akit arról is megkérdeztünk, hogy mennyit keresnek átlagosan a cirkuszi artisták. Mint megtudtuk, a Fővárosi Nagycirkusznak nincs állandó társulata, ezért nem is tud pontos információkkal szolgálni a bérekkel kapcsolatban. Minden műsor vendégművészekkel dolgozik, akiknek szerződéseik egyediek.
Hozzátette: a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ természetesen foglalkoztat munkavállalókat, minden hasonló nagy szervezetben van munkaerő mozgás, de ez teljesen normális.
Jelen pillanatban nincsen betöltetlen pozíciónk és hiányról sem tudok beszélni. A cirkusz speciális ága a művészeti szakmáknak, elég sok területen szükséges a releváns tudás, vagy a saját területen lévő maximális kompetencia és a gyors tanulási készség
- emelte ki az ügyvezető igazgató.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







