Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A hétvége felé haladva csökkenni fog a csapadék mennyisége, miközben az esőt havas eső, majd havazás fogja felváltani. Ezzel párhuzamosan a hőmérséklet is csökken: visszatérnek az éjszakai fagyok, miközben a nappali csúcsok 0 és 5-7 fok között fognak alakulni – írta meg az MTI.
Holnap, azaz pénteken erősen felhős, borult lesz az ég országszerte, csupán késő délután szakadozhat fel helyenként a felhőzet. Délelőtt kelet, délkelet felől ismét sok csapadékra számíthatunk, emiatt a Dunától keletre több helyen várható havas eső. Délutántól pedig egyre nagyobb területen válthat havazásba, a Dunántúlon pedig néhol szállingózhat a hó. Az északi, északnyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és plusz 5 fok között alakul.
Szombaton már átmenetileg szakadozhat a felhőzet, de ennek ellenére is többnyire borult időre kell számítani. Reggelig inkább északkeleten, a nap második felében főként az ország délkeleti felén valószínű hószállingózás, kisebb havazás, helyenként havas eső, a Tiszántúlon néhol eső is eshet. Sokfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat az északi, északnyugati szél.
Vasárnap átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett jellemzően erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Szórványosan előfordulhat hószállingózás, havazás, főleg az ország keleti felén havas eső, eső is várható. Az északi szél eleinte még többfelé megélénkül. Hajnalban általában mínusz 7, 0, kora délután többnyire 0, plusz 7 fok valószínű.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







