Nem tanul a leckéből: Cs. G., a Balaton egyik leghírhedtebb orvhorgásza ismét engedély nélkül próbált halat fogni, miközben az elmúlt években már 11,5 millió forintos...
Fontos szabályok változtak a halelvitellel kapcsolatban 2023-ban - írja a berek.hu. A MOHOSZ információi szerint a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (Vhr.) előírásai szerint az általános halelviteli szabályok változtak.
A változások szerint a menyhal, sügér és domolykó mellett 3 kilogrammra korlátozódik az elvihető mennyiség a garda, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg és a paduc esetében, a harcsa faj tekintetében a tilalmi időben korábban meghatározott 100 centiméteres legkisebb kifogható méret törlődik, azaz a harcsa tilalmi idejében (május 2. – június 15.) tilos a harcsát kifogni, a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszámkorlátozással védett halfajokból egy személy érvényes állami horgászjeggyel évente összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kilogrammot, darabszámkorlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 100 kilogrammot foghat ki, amennyiben a horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg - írták.
Turista és gyermek állami jeggyel rendelkező horgászokat érintő halelviteli változások:
- turista állami horgászjeggyel elvihető napi halmennyiség darabszám korlátozás alá eső halfajokból fajonként két darabra összesen legfeljebb három darabra korlátozódott,
- a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszámkorlátozással védett halfajokból gyermek horgász, valamint turista horgász évente összesen legfeljebb 20 darabot, de legfeljebb 30 kilogrammot,
- darabszámkorlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 20 kilogrammot foghat ki
amennyiben a gyermek vagy turista horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg.
A leendő horgászok figyelmét is szeretnék felhívni ezen változásokra, mert a vizsgára felkészítő tananyagokban, valamint a vizsgakérdéssorokban is ezen változás átvezetésre, a hatályos jogszabálynak megfelelően aktualizálásra került.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







