A forint egy pici gyengüléssel nyitott az euróval szemben, a dollár jegyzése azonban gyengült.
Az elmúlt két hétben a Marvel univerzum legújabb kincse, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia vezette a jegyeladási lista élét. Azonban hamar letaszították a trónról a szuperhősfilmet: a Creed harmadik része Michael B. Jordan főszereplésével ugyanis majdnem háromszor annyi bevételt termelt a nyitóhétvégéjén, mint amennyit a Hangya a héten tudott. Cikksorozatunkban e héten is utánajártunk, hogy kik kerültek föl a heti mozis top 10-es listára.
A legutóbbi, csütörtöktől szerdáig tartó mozis műsorhéten március 3. és 8. között a legtöbb jegyet a múlthét csütörtökön bemutatott Creedre váltották. Ezzel pedig A Hangya és Darázs: Kvantumánia nem, hogy az első helyről, de majdnem a dobogóról is lecsúszott, hiszen még egy bekokainozott medvére is többen voltak kíváncsiak, mint a Marvel legújabb dobására.
Michael B. Jordenre és az új filmjére 42 307-en voltak kíváncsiak, amivel 89,5 millió forintot hozott a moziknak. A második helyre csúszott ezzel a Kokainmedve ámokfutása, ami több mint 34 millió forintos bevétellel zárta a hetet, miután 17 213-an voltak rá kíváncsiak. A harmadik lett A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, az elmúlt két hét első helyezettje: az elmúlt pár héten már csak 15 053-an voltak rá kíváncsiak, miközben 31 millió forintot tudott csak termelni. Ez pedig az egy héttel ezelőtti adatokhoz képest egy 51 százalékos visszaesést jelent.
Negyedik lett a Hirtelen 70!, amiben Diane Keaton karaktere hirtelen 70 éves lesz (erre ugye senki sem számított). A múlthéten bemutatott filmre 9086 néző volt kíváncsi, akik közel 18,5 millió forintot hagytak ott a kasszáknál. Az elmúlt hónapok győztese, az Avatar a héten is az 5. helyen végzett, miután 18,3 millió forintot fizetett érte az a 7604 ember, aki jegyet váltott rá. Hatodik helyen végzett a Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján az egy hónappal ezelőtt bemutatott Magic Mike utolsó tánca, amire 8201-en voltak kíváncsiak és 16,5 millió forint bevételt termelt.
Ezzel hetedik lett a 45 héttel ezelőtt bemutatott Csizmás a kandúr: Az utolsó kívánság: 8917 néző 16,4 millió forintot hagyott ott a Shrekből ismert macska kalandjaiért a jegypénztáraknál. Nyolcadik helyen végzett ezzel a Micimackó: Vér és méz, amit egy hete mutattak be. Erre az agymenésre 8179-en voltak kíváncsiak, amivel 16,3 millió forint bevételt hozott. Kilencedik lett a nézettségi listán Az ember, akit Ottónak hívnak: 4876-an látták az elmúlt egy héten a filmet a mozikban, amivel közel 10 millió forintos bevételt hozott. Utolsó, azaz tizedik lett a gép, ami kicsit több mint 9 millió forintot hozott és 4253-an voltak rákíváncsiak.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







