Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.
Gálvölgyi János csaknem egy hónappal súlyos rosszulléte után a Fókusznak beszélt először arról, miként élte meg az elmúlt heteket, miben változtatta meg a betegség a világról való gondolkodását, és mikor tér vissza az imádott hivatásához. A Kossuth-díjas színész üzent a nézőknek is, akiknek sajnos nem tudja egyesével megköszönni az aggódást és a sok szeretet – írta meg az RTL.
Gálvölgyi János még május 10-én került kórházba, miután otthonában rosszul lett. Miután a mentők nem indultak el a színészért 5 perc után sem, a két lánya vitte végül kórházba, ahol rögtön az intenzívre került. Napokig mélyaltatásban tartották Gálvölgyi Jánost, miközben lélegeztetőgép segítségével tudott csak életben maradni.
A színész elmondása szerint nem volt semmi előjele a rosszullétének, bár gyengeségre panaszkodott. Ennek ellenére is fellépett még a Rózsavölgyi Szalonban, de miután ott sem érezte magát jól még egy covid-tesztet is csinált biztos, ami biztos. A rosszullétből pedig szinte semmire sem emlékszik.
Annyi emlékképem van, hogy megyek két lépcsőt, aztán már Dorka lányom kocsijában ülök, be vagyok kötve, Eszter lányom hátulról átölel
– hangzott el az interjúban, ahol azt is elárulta, hogy pontosan mi baja volt.
Nem volt tüdőembóliám, bakteriális szív- és tüdőelégtelenségem volt, ami egy fertőzés
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta Gálvölgyi János, aki szerint a kórház munkatársai csodálatosan dolgoztak, főleg az ápolók, akik éjjel-nappal figyelték, hogy jól van-e.
Gálvölgyi azóta hazament, és sokkal jobban van: most, a lábadozása alatt is szövegkönyveket olvasgat, hogy minél hamarabb visszatérhessen a színpadra.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







