A filmek ma már nemcsak a mozikban aratnak, hanem a turizmusban is: egy sikeres sorozat vagy Oscar‑díjas alkotás képes egész országokat feltenni a térképre.
Leveszi a műsorról a Vígszínház azt a darabot, amelyben a héten elhunyt Benedek Miklós is játszott.
Benedek Miklós 77 éves korában, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt. A Nemzet Színészéről a Vígszínház is megemlékezett a közösségi oldalán, ugyanis decemberben ott állt utoljára színpadon A játék a kastélyban című darabban.
Most a színház azt közölte, hogy bár a népszerű előadást még idén tavasszal is műsorra tűzték volna, de a színész halála miatt leveszik a műsorról - írja a Blikk.
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a 2024. március 1-jére meghirdetett, Játék a kastélyban című előadás elmarad. A színdarab a 2023/24-es évadban már nem kerül műsorra
- írták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







