Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Októberben kizárták a büfét üzemeltető Zsidaiékat az Operaházból: még mindig zajlik a pereskedés
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy utasítást adott a Carl Orff világhírű darabjának, a Carmina Buranának a félórás szünettel való megszakítására annak érdekében, hogy forgalmat generáljanak a büfé számára- derül ki a 24.hu cikkéből.
A karmester, Bogányi Tibor, az ilyen főigazgatói utasítást elfogadhatatlannak tartotta, ezért visszalépett a Carmina Burana dirigálásától. Az eset óta folyamatosan érkeznek a zenei élet szereplőinek nyilatkozatai az ügyben. Ókovács viszont műbalhénak minősítette a tiltakozást, és azt állította, hogy a büfé saját fenntartásban működik, és az Operának bevételt termel, mivel megszakították a vendéglátásért felelős vállalkozóval kötött szerződést.
Zsidai Roy cégcsoportja, azt közölte, hogy jelenleg is perben állnak az Operaházzal, amely egyoldalúan kizárta az Opera Gasztronómia Kft.-t az épületből.
Októberben nem csak, hogy felmondták a szerződést, de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéből, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el
– írták Zsidaiék, hozzátéve, hogy az Opera Gasztronómia Kft-nek érvényes működési engedélye van, ám tudomásuk szerint az Operaháznak nincs. Az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter, a lap korábbi cikkében azt állította, hogy az Opera tavalyi bevételszámai, beleértve a jegy-, bérlet-, bolt-, büfé-, épülettúra-, rendezvény- és áfabevételeket, mintegy hatmilliárd forintot tettek ki, ami nemcsak saját rekord, hanem a teljes kulturális terület legmagasabbja is. A Zsidai Csoport szerint az ő határozott idejű szerződésük 2030. augusztus 30-ig van érvényben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép forrása: MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







