10 °C Budapest
Budapest, 2023. október 4.Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszél a Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászmûvész éremsorozatából rendezett Madách 200 - Jelenetek a Tragédiából címû kamarakiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. október 4-én.MTI/Hegedüs Róbert

Baleset a Nemzetiben: kitálalt Vidnyánszky Attila, így áll Szász Júlia kártérítési ügye

2024. július 9. 09:40

A Nemzeti Színház igazgatója szerint van olyan tétel, amit Szász Júlia fel sem vett a kártérítésből, ezért nem érti, miért megy még a vita az összegeken.

Mindkét megsérült színésznek, Horváth Lajos Ottónak és Szász Júliának is több millió forintot fizettek ki eddig, emellett felajánlásokat tettek további kártérítési összegekre - ezt mondta a Nemzeti Színház igazgatója arról, hogy az elmúlt napokban üzengetés indult a kártérítések mértékéről.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a direktor elmondta, hogy Szász Júlia nem vette fel a másfél millió forintos kártérítési előleget, amit a másik, tavalyi Rómeó és Júlia-előadáson megsérült színész, Horbáth Lajos Ottó igen. Épp ezért nem érti, hogy ezt Szász Júlia miért nem említette ezt meg a hétvégi posztjában. A színésznő tételesen összeszedte, hogy milyen összegeket kapott meg a színháztól, Vidnyánszky ugyanis azt állította, hogy összesen több mint 5 millió forintot már átutalt vagy utaltatott nekik a teátrum.

A két színész tavalyi balesetéről a Pénzcentrum sok alkalommal írt, ezeket az anyagokat itt olvashatod el újra:

Kapcsolódó cikkeink:
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?