Már történtek próbálkozások a maffia részéről arra, hogy az egy hét múlva kezdődő játékokon ők is minél nagyobbat kaszáljanak.
Pupp Réka ötödik helyen végzett a cselgáncsozók női 52 kg-os kategóriájában. Réka egy régi nagy ellenfelével találkozott, a francia Amandine Buchard-ral, akitől korábban mindig kikapott.
Óriási csatát vívtak, közel hét percen keresztül cselgáncsoztak. Buchard hajszálnyival talán jobb volt, mégis, az utolsó pillanatig remény volt a harmadik helyre. Végül egyetlen jól siekrült mozdulattal nyert a francia, Pupp Réka 2021 után 2024-ben is ötödik lett.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







