Na, vajon elvitte valaki a gigászi főnyereményt a hatos lottó 5. heti sorsolásán?
Óriásit kaszálhat a következő magyar lottókirály, ennyit vinne haza a héten a szerencsés nyertes
27 sorsolás óta nincs telitalálat az Ötöslottón, így ezen a hétvégén már 5,3 milliárd forint a tét. Ennek az összegnek a birtokában bárki életformát válthatna, a nagynyertesek első visszajelzései viszont azt mutatják, hogy a lottónyertesek többsége nem tervez kilépni a megszokott napi kerékvágásból.
Vétek volna azt hinni, hogy a nagy összegű nyereményt nyerő lottójátékosok első dolga az lenne, hogy felmondanak a munkahelyükön – mutatott rá a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes – anonim, önkéntesen kitölthető - felmérése, melyből világosan kirajzolódik, hogy a szerencsés nyertesek azt tervezik, maximum szabadságot engednek meg maguknak a nyereményük átvétele után. Ez annyira nem meglepő, ha hozzátesszük azt is, hogy a legtöbben eleinte kétkedéssel fogadják az óriási nyeremény hírét, és többször is ellenőrzik a számokat.
A kérdőívre válaszoló nyertesek többsége úgy nyilatkozott: jellemzően hetente egyszer játszanak, és a nagy nyeremény ellenére a jövőben sem akarnak felhagyni ezzel a szokásukkal. A megkérdezettek az otthonukra költenének, felújítanák azt, vagy vásárolnának egy másik ingatlant, és természetesen mindehhez egy szép autó is dukál.
196 napja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ezen a hétvégén már 5,3 milliárd forintért izgulhatnak a játékosok. Amennyiben valaki egyedüli játékosként helyesen tippeli meg mind az öt számot, minden idők harmadik legnagyobb főnyereménye talál gazdára.
Az újonnan bevezetett okoskombinációs játékmódnak köszönhetően a szerencsevadászok nyár óta megválaszthatják, hogy melyik főnyeremény alatti nyerőosztályért és milyen feltételek vállalása mellett szállnak játékba. Ez a játékmód garantált találatot biztosít a meghatározott feltételek teljesülése esetén, növelve az alacsonyabb nyerőosztályokban megnyerhető nyeremények elérésének esélyét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Amennyiben a szombati sorsoláson lesz telitalálat, akkor a helyesen tippelő szerencsésnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, mégpedig az úgynevezett nagynyertes-vonalon. A nyeremény kifizetésének alapfeltétele, hogy a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben csak banki átutalással történhet.
Címlapfotó: Mónus Márton, MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







