Komoly pénzjutalom üti a Nobel-díjas Krasznahorkai László markát: ekkora összeg jár a kitüntetés mellé 2025-ben

Komoly pénzjutalom üti a Nobel-díjas Krasznahorkai László markát: ekkora összeg jár a kitüntetés mellé 2025-ben

2025. október 9. 15:46

A Svéd Akadémia 2025 irodalmi Nobel-díját Krasznahorkai Lászlónak ítélte, így a magyar író Kertész Imre 2002-es elismerése után több mint két évtizeddel nyerte el a világ legnagyobb irodalmi kitüntetését. Mint kiderült, nem kevés pénzt kap az, aki elnyeri az irodalmi Nobel-díjat. 

2025-ben Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díját Krasznahorkai Lászlónak ítélte, az elismerés mellé pénzjutalom is jár.

Ahogy arról korábban írtunk, az irodalmi Nobel-díj ugyanabban a pénzügyi keretben mozog, mint a többi Nobel-díj (kémia, fizika, orvosi, közgazdaságtan), a díjak összege svéd koronában vehető át. Az alapösszeg 2023-ban emelkedett 10 millióról 11 millió svéd koronára, ami mostani árfolyamon kb. 390 millió forintnak felel meg.

 

Mi a Nobel-díj, kik kapják?

A Nobel-díjat egy svéd feltaláló és kémikus, Alfred Nobel alapította 1895-ben, aki végrendeletében aszerint rendelkezett, hogy vagyonának kamatjaiból minden évben részesedjenek a kémia, a fizika, az orvostudomány és az irodalom legjobbjai, illetve a béke legelhivatottabb terjesztői. 1968 óta kiemelkedő teljesítményű közgazdászoknak is jár az elismerés.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Nobel-díj maga egy aranyérme, amelyet egy svéd tudományos intézményekből álló bizottság ítél oda a nyerteseknek. Évente egyszer, Stockholmban adják át.

A Nobel díj jutalom nem a tudományos pályán eltöltött évek vagy egy-egy életmű után jár, hanem konkrét teljesítményért cserébe adják, amelyet részletesen meg is indokolnak. A díj kizárólag élő természetes személyeknek járhat (posztumusz nem adható), a békedíj esetében viszont szervezetek is megkaphatják azt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58