Ritka helyzet alakult ki a hazai lottópiacon, egyszerre halmozódik kiemelkedő összeg az Ötöslottón és a Hatoslottón is.
A 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László magyar író nyerte el. A díj mellé jelentős pénzjutalom jár, ám a szerző korábbi bevételei is figyelemre méltóak - írta a HVG.
Az idei irodalmi Nobel-díj nyertese, Krasznahorkai László magyar író a mostani pénzjutalom mellett nagyobb bevételekre tett szert korábban.
Az író gazdasági tevékenységét a 2019-ben alapított, Pilisszentlászlón bejegyzett Krasznahorkai Irodalmi Kft. képviseli. A bérköltségek tavaly 111,5 millió forintra rúgtak egyetlen foglalkoztatott alkalmazott mellett. A 2024-es beszámolóban 92,63 millió forintos egyéb bevétel szerepel, amelyet a társaság irodalmi és életműdíjakhoz kapcsolódó tételként tüntetett fel. Ez magyarázhatja a szokatlanul magas bérköltséget, amely jelentősen eltér a korábbi évek adataitól.
Az író 2024 októberében elnyerte a Kulturhuset Stadsteatern Nemzetközi Irodalmi Díjat Svédországban a Herscht 07769 című regényéért, amely 75 ezer svéd koronás (körülbelül 2,6 millió forintos) pénzjutalommal járt. Ez és egyéb nemzetközi honoráriumok hozzájárulhattak a 2024-es kiemelkedő bevételhez.
A Nobel-díjjal járó 11 millió svéd korona – amely jelenlegi árfolyamon több mint 391 millió forintnak felel meg – várhatóan a 2025-ös pénzügyi kimutatásokban fog megjelenni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos gazdasági vonatkozás, hogy a Nobel-díj pénzjutalma Magyarországon személyi jövedelemadó-mentes. Ez a kedvezmény 2002 óta érvényes, amikor Kertész Imre irodalmi Nobel-díja után módosították a vonatkozó jogszabályt. A korábbi szabályozás szerint Kertész az akkori 260 millió forintos díj után 40 százalékos, mintegy 100 millió forintos adót fizetett volna. Az adómentességnek köszönhetően Krasznahorkai László mai árfolyamon számítva 58,6 millió forinttal több összeget tarthat meg.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







